Kis raktérrel próbál hódítani az áruszállító Mini

mini clubvan
Vágólapra másolva!
Bemutatta a tanulmányként a Genfi Autószalonon kiállított Clubvan szériaváltozatát a Mini. Nem változott a kisáruszállító.
Vágólapra másolva!

Tanulmányként Genfben mutatta be a Clubman kombi alapjaira épített kisáruszállítóját a Mini. A Clubvan névre keresztelt modellből kiszerelték a hátsó üléseket, eltüntették a hátsó ablakokat, az első ülések és a raktér közé pedig egy fémből készült térelválasztót szereltek. Mivel a Mini már tavasszal jelezte, hogy az autó sorozatgyártása még idén elkezdődik, sejteni lehetett, hogy a szériamodell nem fog különbözni a koncepciótól.

Korlátozott szállítókapacitása, divatos megjelenése és igényesen berendezett beltere miatt a Mini elsősorban divattervezőknek, fotósoknak, galériatulajdonosoknak, esetleg cateringvállalkozóknak ajánlja a Clubvant. Tetőig pakolva 860 literes a raktér, hosszúsága mindössze 1150 milliméter, legkeskenyebb pontján 1020 milliméter széles. A Clubvan teherbírása is jól jelzi, hogy divatautóról van szó, maximum 500 kilóval birkózik meg.

A motorpalettán két benzines (1.6 98 LE és 1.6 122 LE) mellett egy dízel szerepel, a 112 lóerős 1,6-os átlagfogyasztása a gyári adatok szerint 3,9 liter. Minden változathoz hatfokozatú kézi váltó jár, a dízelhez feláras hatfokozatú automata is választható.