Közel félmillió Cruze-t hív vissza a Chevrolet

chevrolet cruze
Vágólapra másolva!
A General Motors 413 418 darab Chevrolet Cruze-t hív vissza, hogy módosítson egy motorpajzslemezt, amelyben összegyűlhet és tűzveszélyt okozhat a kifolyt motor- vagy váltóolaj.
Vágólapra másolva!

A tűzveszélyt a motorházban az olajcserénél kifolyt olaj vagy a kézi sebességváltós modelleknél a megsérült tengelykapcsolóházból kispriccelő folyadék okozhatja. A visszahívás során megvizsgálják az utastér hátsó részének hegesztését is, mert néhány autó esetében ezen a téren hiányosságok mutatkozhatnak.

A visszahívást a GM az után rendelte el, hogy az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NHTSA) vizsgálatot indított azért, mert két Chevrolet Cruze motorháza tavaly kigyulladt. A gyártó pénteken kiadott közleménye szerint a lecserélendő lemez közlekedési balesetet vagy sérülést nem okozott. A GM szerint a lemezcsere fél órát, a hegesztési varratok javítása pedig hármat vehet igénybe. A tulajdonosok július 11-től kapják majd kézhez a visszahívásról szóló értesítést. A visszahívás a 2010 szeptembere és 2012 májusa között gyártott, az Egyesült Államokban, Kanadában és Izraelben értékesített modellekre vonatkozik, magyarországi autók nem érintettek az akcióban.