Vágólapra másolva!
Egy brit felmérés szerint az élénkpiros kocsikra piszkítanak a leggyakrabban a madarak, míg a zöldeket tartják leginkább tiszteletben.
Vágólapra másolva!

A kutatáshoz öt városban - Brightonban, Glasgow-ban, Leedsben, Manchesterben és Bristolban - szemrevételeztek 1140 kocsit. A piros 18 százalékos találati aránnyal lett a madárpiszkos színtoplista első helyezettje, másodikként a kék autók futottak be 14 százalékkal. A bronzérem a feketéké 11 százalékkal.

A fehér autók 93 százaléka mutatkozott makulátlannak a felméréskor, azaz csupán 7 százalékuk kapott találatot, a zöld kocsik pedig nem érdeklik túlságosan a madarakat: 100-ból csupán egyet szennyeznek be. A felmérés - készítői szerint - nem értelmetlen, mivel évente 57 millió fontjába kerül a brit autósoknak a madárpiszok miatti festékréteg-sérülések, kimaródások javíttatása.

"Sok autóst bosszant a probléma, már csak azért is, mert kocsijuk veszíthet értékéből a madarak ténykedése miatt" - idézte a brit Metro újság a felmérést végeztető Halfords autósboltlánc szóvivőjét.