Két kompakt szedánt mutatott be egyszerre a Citroën

citroen c-elysee
Vágólapra másolva!
Bemutatkozott a Peugeot 301 Citroën-logós változata, a C-Élysée. A francia márka egy elsősorban a kínai piac számára tervezett szedánról, a C4 L-ről is lerántotta a leplet.
Vágólapra másolva!

A 301-es bemutatásával együtt jelezte a Peugeot, hogy megváltoztatja számozási rendszerét, az 1-esre végződő modellek fejlődő piacokon lesznek kaphatók. Várható volt, hogy a kompakt szedánból készül Citroën-logós változat is, a PSA-konszern most rántotta le a leplet a C-Élysée névre keresztelt modellről.

Azonosak a két autó alapjai, a C-Élysée azonban a Citroën stílusjegyeivel operáló karosszériát kapott, első és hátsó része, valamint felnijei is egyediek. Spanyolországban indul a négyajtós gyártása, még az év vége előtt piacra kerül Törökországban, Spanyolországban, Közép-Európában és Algériában. A C-Élysée tengelytávja 2,65 méter, csomagtartója 506 literes, több benzines és dízelmotorral is kapható lesz.

A ferde hátú C4-re épülő szedánt is bemutatott a Citroën, a C4 L érdekessége, hogy a francia márka sanghaji formatervezési központjában készült. Ez az első szériagyártású Citroën, amelyet Kínában terveztek, a fejlesztés során elsősorban a helyi igényeket vették figyelembe. Év végétől a kínai Vuhanban, illetve 2013 első felétől az oroszországi Kalugában készül, a vevők három benzinmotor (THP 150 és 170, VTi 135) közül választhatnak majd.