Megújul a legnagyobb Kia

kia sorento
Vágólapra másolva!
Közel három évvel piaci bevezetése után megújul a Kia Sorento. Nemcsak a karosszéria változik, a padlólemez súlyát egy mázsával csökkentik.
Vágólapra másolva!

Frissítésen esik át a Kia nagy szabadidő-autója, a Sorento. Ami a ráncfelvarrást szokatlanná teszi, hogy ezúttal nemcsak a karosszéria, hanem a padlólemez is változik, utóbbi súlyát a hírek szerint száz kilóval csökkentik. LED-es nappali fényeket, új fényszórókat, felniket és lökhárítókat kap a Sorento, elöl a legnagyobb változás a téglalap alakú, függőlegesen álló ködlámpák alkalmazása.

A csak hétüléses verzióban kapható Sorento belseje digitális műszerfallal és új középkonzollal frissül, amelybe 7 colos színes kijelzőt integráltak. A csúcsfelszereltségű modellek a korábbinál nagyobb napfénytetőt kapnak. Javítanak a SUV vezethetőségén is, az ezzel, illetve a motorkínálattal kapcsolatos részleteket ősszel hozzák nyilvánosságra. A frissített modell értékesítése év vége felé indul.