Dízel Q5-össel válaszolt az Audi a BMW-nek

audi sq5 tdi
Vágólapra másolva!
Elkészült első dízelmotoros S modelljével az Audi. Az SQ5 TDI 313 lóerős, legnagyobb nyomatéka 650 Nm.
Vágólapra másolva!

Felvette a kesztyűt a BMW ellen az Audi: ha a bajorok szerint rendben van, hogy M-es jelöléssel dízelmotoros autók kerülnek piacra, akkor a Volkswagen-konszern luxusmárkája kínálatából sem hiányozhat egy hasonló modell. Az Audinál az S betű jelöli a sportosabb modelleket, ezeket eddig kizárólag benzinmotorral szerelték, az SQ5 TDI szakít a hagyományokkal.

A Q5 sorozat új csúcsmodelljébe a háromliteres, duplaturbós V6-os dízel kerül, teljesítménye 313 lóerő. Nyomatékszegénységgel nem vádolható a szabadidő-autó, 650 Nm a maximum, 1450-2800-as fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll. Hála a nyolcfokozatú automata váltónak és a Quattro állandó összkerékhajtásnak, mindössze 5,1 másodpercig tart a százas sprint, ehhez a gyári adatok szerint 7,2 literes átlagfogyasztás társul.

Az alapmodelleknél sportosabbra hangolták az elektromechanikus szervokormányt, a sportfutómű háromcentis ültetést kapott. Alapárasak a 20 colos felnik, de opciósan akár 21-esekkel is vihető az autó, amely módosított hűtőrácsot, lökhárítókat és ezüstházba bújtatott visszapillantókat kapott. S csomagos módosításokkal készül az utastér, az értékesítés 2013 első negyedévében kezdődik.