Családi szupersportkocsi - Audi RS4-menetpróba

audi rs4
Vágólapra másolva!
Már egy kombi Audiban is át lehet élni azt, hogy milyen érzés 8500-ig pörgetni egy V8-as sportmotort, vagy 280-nal száguldani. Igaz, ehhez az kell, hogy az autó hátulján, a 4-es szám mellett legyen egy R és egy S betű, és, hogy ne sajnáljuk rá egy családi ház árát.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Meglepően visszafogott a forma ahhoz képest, hogy Porschéket eszik reggelire
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Sokáig azt hittük, ez az autó el sem készül. Az Audi két éve már bemutatta az RS5-öst, ami az A4 kupéjának a csúcsmodellje, de azóta nagy volt a hallgatás az RS4 körül. Aztán végül az A4-es modellfrissítése meghozta az izomkombit is, amelybe természetesen az RS5 technikáját pakolták be. Korábban volt kabrió és szedán is az RS4-esből, de most az Audi úgy gondolta, hogy ezek csak az RS5-től vennének el vevőket, így most maradtak a klasszikus kombi karosszériánál. Ezzel a hagyományokat is ápolják, mert az elődökből is csak puttonyos karosszériát lehetett választani.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
A 20 colos kerekek is rámennek. Hátul van az akkumulátor, hogy javítsa a súlyelosztást

Az Audi szerint ez egy olyan sportkocsi, amely családi autóként is beválik az év 365 napján. Utóbbival nyilván az összkerékhajtásra céloztak, ami az RS4 legfőbb ütőkártyája a konkurensekkel szemben. Gyorsan legyünk túl a száraz tényeken: az RS4 4,2-es V8-as szívómotorja 450 lóerőt ad le 8250-es fordulatszámnál, 430 Nm-es nyomatékát pedig 4000-6000-ig folyamatosan szállítja. Az 1,8 tonnás kombi 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, végsebessége akár 280 km/óra is lehet, ha félmillió forintért kérjük a 250 km/óránál bekövetkező letiltás eltávolítását.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Kérhető Black Styling csomag is, amivel az összes, itt krómozott felületet feketén kapjuk

Igazi szuperkombi tehát az RS4, amely kívülről keveset mutat, pont, ahogy az Audi-vevők szeretik. Szinte csak az ős-Quattro stílusában, jelentősen kiszélesített kerékjáratok különböztetik meg a többi A4-es Avanttól, ezekre egyébként azért volt szükség, mert az első és a hátsó nyomtávot is 3,5 centiméterrel megnövelték a jobb kanyarstabilitás érdekében. Persze a lökhárítók is sportosabbak lettek, elöl nagyobb légbeömlővel, hátul diffúzorral és két hatalmas kipufogóval. A futóművet is leültették két centiméterrel, de az összhatás így is inkább diszkrét, mint brutális. A matt alumínium színű hűtőrácsot, tetősínt, ablakkeretet és külső tükröket feketében is lehet kérni, ami úgy dob sokat a kocsi megjelenésén, hogy egyúttal ízlésesebb és visszafogottabb is lesz tőle az RS4.

Az elődök

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Balról jobbra: Avant RS2 (1994), RS4 Avant (2000), RS4 Avant (2005)

Az RS4 elődjének tekinthető Avant RS2 1994-ben jelent meg, az Audi 80-as kombiból a Porsche segítségével faragtak sportkocsit. Még a gyártás is a Porschénál történt Stuttgartban, de két év alatt csak 2908 példány hagyta el a szerelőszalagot. Az Avant RS2 17 colos kerekei és a fékjei is Porsche gyártmányúak voltak, kellett is a nagy fékrendszer, mert az öthengeres, 2,2 literes, 315 lóerős turbómotor 5,4 másodperc alatt gyorsította 100 km/órára az autót, a végsebesség még nem volt elektronikusan leszabályozva, így akár 262 km/órát is el lehetett érni vele a német autópályákon. Természetesen az Avant RS 2 is összkerék-meghajtású volt, hátul is önzáró differenciálművel.

Az első Audi, amelyet már tényleg RS4 Avantnak hívtak, 2000-ben mutatkozott be. Gyártását már a Quattro GmbH felügyelte, amely a gyári sportrészleget jelenti, úgy, mint az M a BMW-nél vagy az AMG a Mercedesnél. Ennél az autónál is igénybe vettek külső segítséget, amely csak félig-meddig volt külső, mivel az 1998 és 2004 között az Audihoz tartozó Cosworth volt a partnerük. Az RS4 2,7 literes, dupla turbós motorja az S4 motorján alapult, de alaposan módosították a turbókat, a hengerfejet és a kipufogórendszert, hogy a teljesítmény 380 lóerőre, a nyomaték pedig 440 Nm-re emelkedhessen. Ennek a kocsinak már csak 4,9 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a 100 km/órát. Mivel az alapjául szolgáló A4 Avant gyártását 2000 szeptemberében befejezték, csak egy évig volt gyártásban, de így is több mint hatezer példány készült belőle.

A harmadik, talán leginkább elismert RS4 2005-ben mutatkozott be, ebből már limuzin, kombi és kabrió is készült, első ízben turbó nélküli motorral. Ebben az új RS4 motorjával rokon 4,2 literes, közvetlen befecskendezéses V8-as dolgozott 420 lóerővel és 430 Nm-es nyomatékkal. Egy tizedet sikerült lefaragni a gyorsulásból, tehát a százas sprint már csak 4,8 másodpercig tartott, felárért már ennél is lehetett kérni a végsebesség 280 km/órára történő növelését. Már ebben a nemzedékben megjelent az aszimmetrikus Quattro-hajtás, amely a nyomaték 60 százalékát küldte hátra, de már az oldaldőlést mérséklő DRC futómű is rendelhető volt. A súlyelosztást alumíniumból készült motorháztetővel és első sárvédőkkel javították, ezt még az új generáció sem tudja. Messze ez volt a legsikeresebb RS4 generáció, négy év alatt 14 300 példány készült belőle, persze ebben a szedán és a kabrió is benne van az Avanton kívül.



Fotó: Gulyás Péter [origo]
Mintha egy normál A4-esben ülnénk, csak a kormány és a fordulatszámmérő nem stimmel

Belül is kevés dolog utal arra, hogy ez nem ez nem egy 2.0 TDI. A fejtámlával egybeépített ülések persze jobban tartanak (felárért kézi állítású kagylóülés is kérhető), vannak RS4 feliratok a küszöbön és az ülésbe nyomva, és a sok kevlárhatású díszburkolat mellett az is feltűnhet, hogy a fordulatszámmérőn a piros mező 8300-nál kezdődik. Az összhatás még ezekkel együtt is alig különbözik az A4-esétől, ha én két-háromszor annyit fizetnék az autómért, akkor elvárnám, hogy kicsit különlegesebb legyen a belseje, leginkább a régi RS4 alcantara borítású kormányát hiányoltam. Alapáron a kényelmes beszállást biztosító, de tekerés közben zavaró, lapított aljú sportkormányt adják, a rendes kerek kormányért felárat kell fizetni. A minőség persze kiváló, ahogy az összeszerelés is, csak egy kis plusz hiányzott, például jó lett volna, ha a váltófülek nem ugyanazok a műanyag lapocskák lettek volna, mint egy Skoda Fabiában.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
5000-es fordulatszámnál kezdődik az igazi tűzijáték, a 450 lóerő 8250-nél jelentkezik

Benyomom az indítógombot, beröffen a Győrben, kézzel gyártott 4,2-es V8-as. Ez a régi RS4 és a gyengébbik R8 motorjának az erősen továbbfejlesztett változata, már 30 lóerővel többet tud, mivel a maximális fordulatszámát megemelték, a fogyasztásból pedig állítólag sikerült lefaragni 26 százalékot. Ezt mondjuk nehéz volt észrevenni, mert sportos stílusban húsz litert fogyasztott sok felesleges gyorsítgatással, de egyes kollégák majdnem a 30 litert is elérték. Ezek persze extrém szélsőségek, de gyanítom, hogy a gyár által megadott 10,7 litert csak hatalmas önuralommal lehet elérni, amit ezzel a motorral szörnyen nehéz lehet gyakorolni. A 249 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás is elég sok, az S4 kompresszoros V6-osa például csak 197 g/km-es, nem csoda, hogy az audisok a bemutatón bevallották, hogy ez a legutolsó szívó V8-as motor, amit készítenek, még gyorsan az Euro 6-os norma bevezetése előtt.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
A gyári ülések. Felárért kérhető jobb oldaltartású kagylóülés is, ami egy pályanapon jól jöhet

Kár, mert a motor az RS4 egyik legjobban sikerült eleme. Alapjáraton kicsit vibrál, és a hangja sem túl szép, de ahogy lenyomjuk a gázpedált, minden megváltozik. Gázreakciója olyan spontán, hogy már ebből lehet tudni, hogy itt nem dolgozik semmilyen feltöltő. Fémes ordítása gyorsításkor betölti az utasteret, de ez egyáltalán nem baj, mert ennyire szépen szóló V8-ast ritkán hallani (lásd videó). Ha Dynamicra állítjuk a Drive Select üzemmódválasztót, akkor különböző csappantyúk és flepnik nyílnak ki a kipufogórendszerben, amitől garantáltan libabőrös lesz minden utas, ezt már csak úgy lehet fokozni, ha egy alagútba tévedünk, ahol visszaverődnek a hangok. A V8-as hangja mélyebb, mint egy BMW M3-asé, majdnem olyan fenyegetően szól, mint a Mercedes C63 AMG öblös 6,2 literese, de ez a V8-as sokkal pörgősebb, így még versenyautósabban szól.

A cikk még nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a 450 lóerős kombit!