A Kia cáfolja a magyarországi gyárépítés tervét

Vágólapra másolva!
A Kia Motors nem tervezi motorgyártó üzem létesítését Magyarországon - közölte az autógyár illetékese a Dow Jones hírügynökséggel, cáfolva a Magyar Hírlap értesülését.
Vágólapra másolva!

A Kia ügyfélkapcsolati igazgatója a Magyar Hírlap keddi számában megjelent cikkre reagált. "Megerősíthetem, hogy a Kia Motors nem tervezi, és nem is fontolgatja, hogy motorgyártó üzemet létesítsen Magyarországon" - idézi a Dow Jones hírügynökség a Kia Motors globális ügyfélkapcsolati igazgatója, Michael Choo emailben adott válaszát.

A Kia ügyfélkapcsolati igazgatója a hírügynökség kérdésére adott válaszában rámutatott, hogy tavaly indították be a második motorgyártó üzemüket a szlovákiai Zsolnán, a két üzem éves termelési kapacitása együttesen már 450 ezer.

A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy a dél-koreai Kia Motors három-négyezer dolgozót foglalkoztató, új motorgyártó üzemet kíván létesíteni Magyarországon. A lap információja szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter júliusban a dél-koreai autógyárba látogat.

A minisztérium sajtóosztálya a Dow Jones hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Matolcsy György az év második felében látogat Dél-Koreába, a látogatás pontos időpontja azonban még nincs kitűzve.