Visszatér Magyarországra a Ssangyong

Vágólapra másolva!
Néhány év kihagyás után újraindul a koreai Ssangyong terepjárók magyarországi forgalmazása. Elsőként az új Korando érkezik.
Vágólapra másolva!

Az új hazai importőr a Wallis Automotive Europe (korábban Polar Mobil) amely a Ssangyongon kívűl a Saab és Isuzu márkákat is képviseli Magyarországon. A cég tervei szerint egy teljesen új márkakereskedői hálózatot építenek ki az ország nagyobb városaiban. A forgalmazás az új Korando kompakt terepjáró bevezetésével kezdődik a nyár végén. Ezt a modellt az olasz Giorgetto Giugiaro tervezte és azon kívül, hogy a Ssangyong teljesen új formavilágának első képviselője, annyit kell még róla tudni, hogy ez a márka első önhordó karosszériás autója, mely egyféle benzines és kétféle dízelmotorral, front- és összkerékhajtással is rendelhető lesz.

A Ssangyong márka 2010-ben új tulajdonoshoz került, India egyik legnagyobb ipari és szolgáltató konglomerátuma, a világ 100 országában 144 000 alkalmazottat foglalkoztató Mahindra & Mahindra-csoport biztosítja az anyagi hátteret az egyik legrégebbi koreai autógyár fejlesztéseihez. A tervek meglehetősen ambiciózusak: 2013 és 2016 között 5 teljesen új modellt mutat be a márka, amely 2016-ra évi 300 000 gépkocsi értékesítését tűzi ki célul világszerte.

Forrás: [origo]