Kicentizték a párhuzamos parkolás új világrekordját - videó

parkolás rekord
Vágólapra másolva!
Profi kínai sofőrök segítségével a Mini megdöntötte a párhuzamos parkolás világcsúcsát. Han Jüe a Mini Cooper S-nél mindössze 15 centiméterrel nagyobb helyre állt be a kézifék aktív használatával.
Vágólapra másolva!

Alig több mint egy hónappal ezelőtt született meg a párhuzamos parkolás legutóbbi világcsúcsa: Patrick Folco a rekorddöntéshez használt autónál mindössze 21 centiméterrel nagyobb helyre állt be, egy jól irányzott mozdulattal, a kézifék segítségével. A Guinness által is hitelesített rekord megdöntését a Mini tűzte ki célul egy kínai rendezvényen, egy piros Cooper S-t két másik Cooper S közé kellett betenniük a profi sofőröknek.

A játék 21 centiről indult, majd folyamatosan tolták egymáshoz közelebb a Miniket. Az utolsó próbálkozásnál mindössze 15 centi plusz hely állt rendelkezésre a sikeres manőverhez, a kormány mögött ülő Han Jüe éppen csak, de sikerrel járt. Az első lökhárító pontosan egy centivel kerülte el a másik Mini hátulját, tovább nem is próbálkoztak a kaszkadőrök. Az új rekordot máris hitelesítette a Guinness egyik képviselője.