Türelmi időt kapnak az autósok az elsősegélydobozok beszerzésére

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok pánikhangulata miatt, a rendőrség csütörtökön megerősítette, hogy nem rendeltek el és nem is tervezik az elsősegélydobozok országos ellenőrzését. Az elmúlt héten 84 büntetést szabtak ki emiatt, ám ennek ellenőrzését felfüggesztették és az autósok türelmi időt kapnak, amíg feltöltik az utóbbi napokban elkapkodott készleteket.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője, csütörtökön megerősítette, hogy a rendőrség nem rendelt el és nem is tervezi, hogy országos ellenőrzést tart az elsősegélydobozokkal kapcsolatban. Garamvölgyi László szerint az elmúlt egy hétben 140 ezer intézkedése volt a magyar rendőrségnek, ebből 84 esetben bírságoltak a helyszínen, mert gond volt az elsősegélydobozzal. Garamvölgyi ugyanakkor hozzátette, hogy ezeket a járműveket sem a dobozok ellenőrzése miatt állították meg és a legalacsonyabb, ötezer forintos büntetést szabták ki a rendőrök. A rendőrség türelmi időt adott az elsősegélydobozok beszerzésére. Garamvölgyi László szerint ez nem konkrét időpontot jelent, hanem a készletek feltöltéséig tart.

Hétfő óta se a patikákban, se az autós boltokban és hipermarketekben se lehet kapni az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozt, amelynek hiányáért, vagy tartalmának lejárt szavatosságáért 5-től 50 ezer forintig terjedő szabálysértési bírság róható ki.