Hétköznapi fitnesz - Suzuki Swift Sport-teszt

Suzuki Swift Sport
Vágólapra másolva!
A legerősebb Swift megítélése pusztán hozzáállás kérdése: ha valaki egy vesekövet kirázó, üvöltő méregzsákra számít az ős Swift GTI-kből kiindulva, utálni fogja. Ha viszont csak egy gazdagon felszerelt kisautónak nézzük, ami a hétköznapi ingázáson túl egy jóízű élményautózásra is alkalmas, máris imádnivaló darab.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
Szemből a hatalmas hűtőmaszkról, és a "karmos" ködlámpákról lehet felismerni a Sportot

Mi ez mi az újdonság benne?

Nem véletlenül Sport és nem GTI lett a képeken csillogó autó utóneve, ugyanis ennek már nem sok köze van, az ős Swiftekből készült sportváltozatokhoz. Azok a kis méregzsákok még a "nyomd ki a szemét, majd kiadja valahogy" hozzáállással készültek, ez a Sport - és az elődje is - viszont már sokkal civilizáltabb fajta, szinte semmilyen kompromisszumot nem követel a gazdájától, gyerekcipelésre és örömautózásra egyaránt befogható. A hazai bemutatóján nem véletlenül hangoztatták, hogy "ez az autó azoknak készül, akik többet akarnak, de nem túl sokat".

Hogy néz ki?

Az új Swift legnagyobb baja, hogy túlságosan hasonlít a régire és ez a Sportra is igaz, habár ez azért jobban kilóg a masszából a hatalmasra tátott hűtőmaszkjával és a dupla kipufogóival, amelyek között egy diffúzor utánzat kelleti magát. Ízlések és pofonok, de szerintem elég gagyi lett a ködlámpák karomszerű díszítése, ezekkel kicsit olyan szemből, mintha a Rozsomák szolgálati autója lenne az X-Menből.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]

Továbbra is vagány a hátsó dupla kipufogóvég, de a körülötte lévő műanyag áldiffúzor elég hatásvadász

Nagyon jól mutatnak a Sport alatt az egyedi, 17 colos felnik, amelyek egy kilóval könnyebbek az előd kerekeinél. Ez lehet, hogy így nem hangzik soknak, de a rugózatlan tömegnél minden deka mínusz számít. Érdekes, hogy oldalról nyújtja a legelőnytelenebb képét az amúgy izmos kis gombócnak tűnő Swift Sport, mert ilyenkor látszik igazán, hogy milyen ormótlan első túlnyúlással rendelkezik, amit az elnyújtott, az autó méreteihez képest hatalmas lámpák még jobban kiemelnek.

Műszaki tartalom

Nem bajlódott a Suzuki a manapság divatos turbófeltöltéssel, a motorháztető alatt a régi Sport változó szelepvezérlésű 1,6 literes blokkjának továbbfejlesztett változatát találni. A teljesítmény (11 lóerővel) 136-ra nőtt és a nyomaték is 160 Nm-re emelkedett a korábbi 148-ról. A gyorsulás 8,9-ről 8,7-re csökkent, de ez nem csak az erőtöbbletnek, hanem az új, immáron hatfokozatú váltónak is köszönhető, ugyanis kisebbek az ugrások a fokozatok között, és a kettes is rövidebb, mint korában. A váltóról annyit kell még tudni, hogy a dízel SX4-ekben is ilyen van, így vélhetően nem ez lesz az autó leggyengébb láncszeme, hiszen a Sportban nagyjából fele annyi nyomatékkal kell megbirkóznia.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
Turbót ne is keressünk itt! Az elődból vették át, de alaposan átdolgozták az 1,6 literes szívómotort

Szerencsére a Suzuki mérnökei nem elégedettek meg azzal, hogy keményebb rugókat és feszesebb csillapítókat raktak a Sport alá, hanem alaposan kezelésbe vették a Swift egész futóművét: a kerékcsapágyak, a segédkeretek bekötési pontja is, és a szilentek is mások, de még a nyomtávokat is kiszélesítették. Elöl 15, hátul 30 százalékkal feszesebbek a rugók, mint a normál Swiftben, de az elöl lévők még így is puhábbak, mint a régi Sportban. Ez az új, speciális Monroe lengéscsillapítóknak köszönhető, amelyekben egy belső rugó is található, ez felel a progresszív rugózási karakterisztikáért, tehát azért, hogy az első kerekek minden körülmények között az úton legyenek. Minél nagyobb terhelést kap az első futómű, annál feszesebb, de normál vezetés esetén nem rázza ki a lelket az utasokból.

Milyen vezetni?

Az első ülések kényelme egy hosszú évek után előkerült zakóéhoz hasonló: derékban szűk, viszont vállban lötyög. Nagyon jó fogása van a piros cérnával varrt bőrkötésbe csomagolt kormánynak, amit érezhetően nehezebb tekergetni, mint egy mezei Swiftben, és ami ezt követően történik, az is jóval spontánabb, ütközéstől-ütközésig 2,7-et fordul a kormány. Érzésre az előző Sport ötfokozatú váltója valahogy jobb volt, az újjal sincs baj, de egy hajszállal hosszabb úton jár és egy kicsit darabosabb is.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
A bőrborítású kormány fogása tökéletes, a váltógombot viszont elég olcsónak tűnő plasztik fedi

Az egyhatos motoron egyszerre akar megfelelni a környezetvédelmi normáknak és az autó fenekén olvasható feliratnak, alapjáraton gyakorlatilag nem lehet a hangját hallani, viszont gázadásra olyan élénken reagál, hogy az már önmagában felkérés egy kis ámokfutásra.
Két és háromezer között elváltogatva egy teljesen normális Swiftként viselkedik a Sport, egyedül csak a keményebb futómű jelzi, hogy többről van szó, ám ha ezt a többletet elő akarjuk csalogatni, akkor bizony rá kell hangolódnunk de Sade márki munkásságára. Ha a motor egyre hangosabb és nem mellesleg egyáltalán nem szép tónusban előadott bömbölése ellenére csak hétezer környékén váltogatunk, akkor a Sport hirtelen nagyon fürge lesz, csak arra kell vigyázni, hogy se a lendületből, se a fordulatszámból ne veszítsünk, mert nyomatékból nem oldunk meg semmit. Az átlagfogyasztás végül valamivel 7 liter fölé jött ki, főként városi és az autó nevének megfelelő használat mellett, ami elképesztően jó érték, ennél hatékonyabban nagyobb élményfaktorral nem sok jármű égeti el a benzint.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
A remek futómű képessége érezhetően messze meghaladja az immár 136 lóerős motorét

Nem kell hozzá sok kanyar, hogy kiderüljön: a Swift Sport legjobban sikerült eleme a futómű lett, amit sikerült úgy belőni, hogy még az alacsony profilú gumik ellenére se ráz vészesen az úthibákon. Ha ne adj isten valami jó minőségű, kacskaringós útra tévedünk, egyből értékelni fogjuk a derekunkat szorító üléseket, mert a Sport olyan kanyarsebességre képes - ami a gyárilag szerelt tapadós Continental gumik érdeme is -, hogy azt utasokkal gyakorlatilag nem is kihasználni, mert csak ordítozás lesz a vége.

Cikkajánló

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Forrás: [origo]

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Húsz év, három generáció
nagy Swift-teszt

A mi gyorskocsink
Suzuki Swift Sport-teszt

Izomautók hatmillióért
Clio RS vs. Corsa OPC



Milyen benne utazni?

Létezik a Swift Sportból ötajtós kivitel, de nálunk csak háromajtós karosszériával forgalmazzák, nyilván abból kiindulva, hogy aki ilyen autót vesz, az nem sűrűn cipel utasokat. Kár érte, mert így tényleg nem egyszerű a hátrajutás, az anyósülés könnyedén előrebillen, viszont a vezetőoldalit úgy kell előrehajtogatni és utána újra beállítani az ideális pozíciót.

Tovább ront a praktikumon, hogy hátul hivatalosan csak két személy utazhat, de ők se fejedelmi kényelemben, mert a láb- és fejtér igencsak szűkös, ami azért is fájó, mert a konkurencia már megoldotta azt a problémát, hogy egy ekkora autóból használható méretű utasteret hozzon ki. Ez vonatkozik a csomagtartóra is, de manapság már az is a rossz vicc kategóriájába tartozik, hogy az üléstámla osztva nem dönthető le.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
Az első ülések oldaltartása parádés, hátra csak gyerekeket küldjünk jó szívvel, de csak kettőt

Amilyen bunkerszerűen szűk a Swift hátulja, olyan tágas az élet az első sorban, a Sport kagylósított ülései passzentosan tartják az ember derekát, kár, hogy nem lehet a vezetőülést lejjebb állítani, mert így még a legalacsonyabb állásban is olyan mintha egy puffon ülnénk, de még így is kupolányi tér tátong a fejünk felett. A legerősebb Swift a létező összes gyári extrát megkapta, így olyanokkal kényezteti a gazdáját, mint ülésfűtés, tempomat, tolatóradar és USB-s csatlakozóval megáldott hifi. Egyszóval, ha éppen nem a motort gyilkoljuk és vicsorogva kanyarodunk, nagyon kényelmes a lét a Sportban. Egyedül a hosszabb utak lehetnek benne fárasztóak, mert a hatodik fokozatot nem overdrive-nak szánták, ugyanolyan rövid, mint az előző öt, így 130-nál 3500-at forog a motor.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
A 4,5 milliós árban már minden extra benne van, utólag nem is lehet hozzá rendelni szinte semmit

Megéri az árát?

Ha az autó tudását, a lemezek alá pakolt technikát és extrák mennyiségét nézzük, akkor a 4,5 millióért kínált Sport rendelkezik a legjobb ár/érték aránnyal a Swiftek között, de a konkurenciával összevetve is jól áll. Az Opel ugyancsak 4,5 millióért kínál háromajtós Sport felszereltségű Corsát 150 lóerővel, de jóval kevesebb extrával és kisebb élményfaktorral. Jelenleg Ford Fiestából is csak Sport felszereltség létezik, ami nincs úgy átalakítva és felextrázva mint a Swift, igaz olcsóbban is adják: 4,16 milliót kérnek az 1,6 literes 120 lóerős változatért. Sportos kisautóért még a Renault-nál érdemes szétnézni, de ott a 203 lóerős Clio RS már egy másik ligában játszik, így a Swift Sporthoz inkább a 133 lóerős Renault Twingo RS-t érdemes hasonlítani, amit egészen döbbenetesen diszkont áron, 3,7 millió forintért vágnak az ember után. Bár a mintegy 800 ezer forintos árkülönbözet jelentősnek tűnik, azt azért nem árt tudni, hogy a Twingo RS-t pont annyival jobb vezetni és több élményt ad, mint amennyivel kényelmetlenebb a szürke hétköznapok során, arról nem is beszélve, hogy a felszereltsége is jóval szerényebb.

Fotó: Pályi Zsófia  [origo]
A meglehetősen nagy első túlnyúlást csak még jobban kiemeli a hatalmas elős lámpa

Összegzés

Van nála erősebb, szebb, és jóval sportosabb is a kategóriájában, de furcsamód a legerősebb Swift erényét az adja, hogy hiányzik belőle az ős GTI-k "mindent vagy semmit" karaktere. Tökéletes kompromisszum a sportosság és a mindennapi használhatóság között, egyetlen hibája, hogy nálunk nem forgalmazzák ötajtós kivitelben, mert így nem tudja betölteni az imádott Panda 100HP után tátongó űrt. Kár, hogy jelenleg, nem hogy Sportra, de fapados Swiftre sincs igazán kereslet és mire nagy nehezen talpra áll majd egyszer a hazai újautó-piac, addigra már nagy valószínűséggel a hibrid Swift lesz a sláger a 700 forintos benzinár miatt.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1586 cm3. Teljesítmény: 100 kW (136 LE)/6900. Nyomaték: 160 Nm/4400. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3890/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2430 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1470/1475 mm. Tömeg: 1045 kg. Terhelhetőség: 435 kg. Csomagtartó térfogata: 211-892 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,7 mp. Végsebesség: 195 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 8,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 147 g/km.