Franciaországból jön az új Mercedes furgon

Mercedes-Benz Citan
Vágólapra másolva!
A Citan néven bemutatott kisáruszállító nem más, mint a Renault Kangoo átcímkézett változata. A kis furgon háromféle tengelytávval, három karosszériaváltozatban, négyféle motorral kerül piacra év végétől.
Vágólapra másolva!

Forrás: Mercedes-Benz

Minimális befektetéssel jutott vadonatúj kisáruszállítóhoz a Mercedes egy Renault-val kötött 2010-es együttműködési megállapodás nyomán. A franciaországi Maubeuge-ben működő üzemben a Renault Kangoo mellett mostantól Citan néven, Mercedesnek maszkírozott példányok is készülnek.

Forrás: Mercedes-Benz

Keveset változtatott a francia furgonon a Mercedes, csupán az orra hasonlít az új A osztályra. Belül sem vitték túlzásba a farigcsálást, a korábbi rajzok publikálásakor még az SLK-ra emlékeztető műszerfalat ígértek, végül egy sokkal egyszerűbb, Renault-elemekből építkező belsőt kapott az év végén szalonokba kerülő szériamodell.

Forrás: Mercedes-Benz

Újdonság a Citan 114 lóerős kompresszoros benzinmotorja, de a nagyobb keresletre számító dízelek a Kangoo eredeti motorkínálatából származnak. Három közvetlen befecskendezéses, már szériában részecskeszűrővel szerelt turbódízel motorral lehet majd választani 75-től 110 lóerőig.

Forrás: Mercedes-Benz

BlueEfficieny csomagban start-stop rendszer és alacsony gördülési ellenállású gumik teszik zöldebbé a francia-német furgont, amely motorváltozattól függetlenül öt- vagy hatfokozatú kézi váltón keresztül hajtja az első kerekeit. Háromféle hosszúsággal (3,92 m, 4,32 m vagy 4,71 m), háromféle (furgon, kisbusz és a kettőt kombináló mixto) kivitelben készül és a rakományhoz igazodó ESP-t kap alapfelszereltségben.