Vágólapra másolva!
Apró frissítést hajt végre egyszerre hat modelljén a Volvo. Az S60-ban, V60-ban, XC60-ban, V70-ben, XC70-ben és S80-ban is új rendszerek, valamint az XC70 kivételével egy kétliteres dízelmotor jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Egyszerre hat modelljét is frissíti a Volvo, a külső változások helyett azonban inkább a műszaki megújulásra koncentráltak a mérnökök. Az S60, V60, XC60, V70, XC70 és az S80 közül egyedül a V70 kap módosított hűtőrácsot zongoralakk hatású fekete betétekkel, a többi modellen csak új felnik jelennek meg, illetve az XC60 belső aludekorja az S60-hoz és V60-hoz is rendelhetővé válik.

Forrás: Volvo

Mind a hat modell opciós listáján három új segédrendszer jelenik meg: a "Road Sign Information" a táblák felismerésében segít, az "Active High Beam" automatikusan, a körülményekhez igazodva vált a tompított és távolsági fény között, a "Tunnel Detection" pedig automatikusan észleli, ha alagúthoz érkezik az autó és a bejáratnál felkapcsolja a fényszórót.

Az XC70 kivételével új motor jelenik meg D3 néven, a kétliteres dízel 136 lóerős, legnagyobb nyomatéka 350 Nm. További újdonság, hogy az automata váltós modellek a V40-ben debütált, világítós váltógombot kapnak. Az alkatrész részben átlátszó, belülről LED-ek világítják meg a fokozatkiosztást, háromdimenziós hatást keltve. Képeket nem közölt a frissített modellekről a Volvo.