Kívül amerikai, belül olasz az új Viper

SRT Viper
Vágólapra másolva!
Elődjére épül, de majdnem az utolsó csavarig új a 2013-as SRT Viper, melynek 8,4 literes V10-es motorja 640 lóerős lett, utasteréhez pedig a Ferrari és a Maserati beszállítójától érkeznek a burkolatok.
Vágólapra másolva!
Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Két év kihagyás után visszatér a piacra a Viper, ezúttal a Chrysler sportrészlege, az SRT (Street and Racing Technology), mint önálló márkanév alatt. Az 1992-ben bemutatott amerikai izomautót már többször is felfrissítették és az eredményt mindig szorgalmasan el is nevezték új generációnak. 2010-ben, amikor leállították a gyártását, már a negyedik sorozatánál tartott a markáns sportkocsi. Az ötödik generációnak számító SRT Viper esetében is a jól bevált módszert követték, meghagyták az eredeti alapokat, de minden eddiginél jobban hozzányúltak a konstrukcióhoz.

Forrás: Chrysler
Forrás: Chrysler

Bár a formája most változott a legtöbbet, mégis megmaradt a jellegzetes alakú ajtó és a légterelővel kombinált hátsó, melyet nagyobb, LED-es lámpákkal frissítettek fel. Karosszériáját nagy szilárdságú acél felhasználásával, és a motor fölé csavarozott X alakú merevítővel úgy erősítették meg, hogy 45 kg-mal még könnyebb is lett, ami a szénszálas motorháztetőnek, tetőnek, csomagtartónak és az alumínium burkolatú ajtóknak is köszönhető. A Detroitból kigördülő új modellt kétféle, alap és GTS kivitelben dobják piacra.

Forrás: Chrysler
Forrás: Chrysler

Motorja is maradt a jól ismert 8,4 literes V10-es alumínium blokk, cserébe sok munkaórát öltek a fejlesztésébe: többek között javított áramlású, könnyű kompozit szívócsövet, nagy szilárdságú kovácsolt dugattyúkat, alumínium lendkereket és új katalizátort kapott, így tömege 11 kg-mal csökkent, teljesítménye viszont 640 lóerő lett 813 Nm nyomatékkal, amely a legnagyobb érték a szériagyártású szívómotorok között. Hatfokozatú kézi váltóját is átdolgozták, rövidebbre vették a fokozatokat, bár hosszabb lett a végáttétel.

Forrás: Chrysler
Forrás: Chrysler

Csúcssebességét hatodikban, leszabályozásnál, 6200-as fordulaton éri el, de, hogy az pontosan mennyi, és hány másodpercre van ehhez szüksége, egyelőre titokban tartják. A GTS modell két fokozatban állítható Bilstein lengéscsillapítókat kap szériában, egyébként is az alapfelszereltség része lesz a menetstabilizáló és a kipörgésgátló, valamint egy újdonság, a kormányról kapcsolható rajtautomatika. Négydugattyús, 350 mm-es Brembo fékek lassítják mind a négy kerekét, melyekre alapesetben kovácsolt alumínium felniket szerelnek, de felárért tovább könnyített verseny kerekekre is lehet őket cseréltetni.

Forrás: Chrysler
Forrás: Chrysler

A Chrysler leszögezte, nem lesznek kemény műanyagok az utastérben. Kevlárból és üvegszálból készült üléseit 20-mm-rel mélyebbre szerelik, ami a tető buborékaival együtt az eddigi legtágasabb utasteret eredményezni. Egyenesen luxusszintű belsőt ígérnek, minden millimétert bebőröznek, az ehhez szükséges prémium anyagokat a Ferrari és a Maserati beszállítójától vásárolják. Az új modell hivatalos bemutatóját a New Yorki Autószalonon tartották és hamarosan a piaci bevezetés napja is elérkezik.