Mi ez és mi az új benne?
Az Alfa nagy reménysége, igazi "mindent bele" autó. A hátsókerék-hajtás kivételével elvileg mindent tud, amivel az Alfa-hívőket bűnbe csábíthatja a márka logójában lakó kígyó. A gyáriak reményei szerint azonban még ennél is többet. Az olaszok azért vették elő ismét a nyolcvanas években elfeledett, csodás Giulietta (Julcsi) nevet, és azért adták bele minden tudásukat és szenvedélyüket, hogy lenyomják vele az Astrát és a Golfot, vagy ha ez nem is jönne össze, legalább megpróbáljanak néhány vevőt átültetni bele a konkurensekből.
Az olasz formatervezés emlékműve az Alfa történetének harmadik Giuliettája
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Épp ezért, gyakorlatilag minden új benne, kivéve a szellemiséget, amit azért igyekeztek úgy formálni, hogy az autó pont félúton helyezkedjen el a Citroën kényelme és a BMW sportossága között. Gulyás Péter kollégámnak a nemzetközi bemutatón sorban elmesélték, hogy mi mindent csiszolgattak élvezettel, hogy nekünk, vásárlóknak jó legyen.
Csigavonalban meghajlított LED-es hátsó lámpájáról sötétben is fel lehet ismerni
Ezek közül a legnagyobb dobás az 1,8-as turbómotor, amely a nagy teljesítmény és kis károsanyag-kibocsátás közötti örök ellentétet próbálja meg kibékíteni. Aki szerint a tökéletesség és a szerethetőség csak egy BMW-ben férhet össze, megnyugodhat, ilyesmiről szó sincs, a Giulietta vérbeli olasz maradt, egyszerre imádnivaló és gyűlöletes tulajdonságokkal.
Hogy néz ki?
Nem is lehetne jobb helyen ez a kérdés, hiszen minden autóba a külső alapján lehet beleszeretni, egy olasz kocsinál ráadásul az ilyesmi nem olcsó vevőfogás, hanem alapvető elvárás. Ha első látásra nem pumpálja azonnal 200 fölé a vérnyomásunkat a formájával, akkor megette a fene az egészet. De a Giuliettánál minden ív, vonal, fénytörés és arány működik, pláne ebben a pirosban, amit csak az olaszok tudnak kikeverni. Bármerre járjunk vele, aki meglátja, hosszan kíséri tekintetével.
Egy fémtömbből faragottnak néz ki, a hűtőrács lebegni látszik
Még a babakocsis anyukák és telefonáló üzletemberek is ott felejtik rajta a szemeiket, melyekben nem meglepettség vagy utálat, hanem a szépség szeretete és az elismerés csillog. Az eladólány megdicséri a benzinkúton, a mellettünk parkolók pedig rendszeresen körbejárják. Pedig közel áll a mai gombócformákhoz, csak egy vékony határvonal választja el attól, hogy átlagos legyen, de a Ferrarin innen pont ez adja az olasz autók báját.
Csőműszerek eredeti helyükön, egy Alfában, hangulatosak az olasz feliratok
Meg persze a részletek, hiszen ott a háromszögletű pajzs, körülötte szépen összefutó vonalakkal, melyek hatására nem egy darab műanyagból, hanem fémből faragottnak látszik az orra. Vagány, félrecsapott rendszáma arról árulkodik, hogy egy Alfa nem hajlik meg a hatóságok előtt, ha egyszer így szép.Ha nem lenne, hiányozna a hétlyukú Alfa-felni, a míves kilincs, és a klasszikus betűkkel írt Giulietta típusjelzés.
Nem hiányoznak a fontos részletek, például a logó az ülésben és a pedálokon
Belül is megvannak a megszokott logók, az ülésekbe hímezve és a fém pedálokba csiszolva. Abban a belsőben, ami le sem tagadhatná olasz származását, a tesztautóból már csak a világos kárpit hiányzott, cserébe voltak benne csíkos ülések és kinyitható üvegtető is, hogy szó szerint az élet napos oldalán érezhessük magunkat. Eddig jó, de milyen motor van benne?
Műszaki tartalom
Négylevelű lóherével - ráadásul kettővel - igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, ez ugyanis a csúcsváltozat megkülönböztető jele. Hagyományosan a legkényeztetőbb és legerősebb modell kapja meg, ezúttal a 235 lóerős 1,8-as turbós benzineshez, az 1750 TBi névre hallgató turbómotorhoz jár. A Giulietta ezzel egy csapásra igazi kuriózummá vált a kategóriában, mert ilyen erős motort sehol máshol nem lehet kapni. Ennél erősebbet igen, de az már egy másik kategória. Az eszement, vérben forgó szemű, pályanapos Mazda3 MPS-Megane RS vérvonal.
Két személyisége van a 235 lóerős 1,8-as turbós benzinesnek, mindkettő szerethető
A Giulietta más, maga az egyszerre kényelmes és erős gran turismo-világszemlélet egy alsó-középkategóriásba gyömöszölve. A hangja pedig akár a mesében, egy rémmesében. A feltöltött motor hidegen olyan reszelős tónusban hörög, amire még a dízelek közül is csak kevesen képesek. Nem is bánom, hogy nyugodt, városi araszolás közben szinte nem is hallani felőle. A helyzetet megmentő kettős személyiségét a MiTóból ismerős DNA kapcsolónak köszönheti.
A normál állás azoknak szól, akiket egyszerűen csak hipnotizált a külső és beleültek, de nem akarnak tőle mást, csak közlekedni vele. Ők meg fognak lepődni, mert erre tényleg jó a Giulietta. Hatfokozatú váltójával szégyentelenül fel kell kapcsolni, dolgozzon csak nyugodtan az elektrohidraulikus szelepnyitás. Ereje teljében van, így már ezres fordulat felett tudja azt, amit egy kis varrógépmotor produkálna szétforgatva. Közben nem üvölt és - magához képest - nem fogyaszt, ráadásul van rendes rugózása is.
Az eredeti négylevelű lóhere jelvényre rímel a QV logó
Ez mind szép és jó, de mi lesz azokkal, akik szerint minden férfi életében kell lennie legalább egyszer egy Alfának, vagy azokkal, akik már alfásnak születtek és nem bírnak a vérükkel, ha kiürül a szerpentin. Nekik csak át kell pöccinteniük a kapcsolót dinamikus állásba, aztán még egyszer, hogy tényleg át is kapcsoljon és ezzel a mozdulattal lelkük legsötétebb bugyraiba kapunk betekintést.
Sportos, de nem dedikált sportváltozat a Quadrifoglio Verde csúcsmodell
Mert olyankor tényleg a pokol szabadul el odabent. A motor majd kiugrik a helyéről, a függőleges állásból induló mutató szinte vibrál, elég csak megpöckölni a gázpedált, mind a 235 ló nyeríteni kezd és végre igazi motorhanggal ordít. De vajon mit tud ebből kihozni az autó, amivel délelőtt még bevásárolni ment a család?
A második oldalon kiderül, milyen vezetni a Giuliettát. Lapozzon!