3,2 millió forinttól indul a Skoda Rapid árlistája

Skoda Rapid (2012)
Vágólapra másolva!
Közzétette az importőr az Octaviát egy kategóriával feljebb toló Skoda Rapid árlistáját. Az alapár 3,2 millió forint, klíma nélkül.
Vágólapra másolva!

Megjelent az új Skoda Rapid árlistája, a négyajtósnak tűnő, de valójában ötajtós kompakt alapára 3,2 millió forint. Ennyi pénzért 75 lóerős, 1,2 literes benzinmotor jár az abszolút belépőszintet jelentő Easy felszereltséggel, amely csak hat légzsákot, ESP-t, központi zárat, négyhangszórós mp3-as rádiót és elektromos ablakokat tartalmaz. Klímát nem tartalmaz a csomag, a légkondicionáló még a következő, Active szinten sem jelenik meg. Manuális klíma alapáron az Ambition szinthez jár (lejjebb 353 ezer forintért rendelhető), az Elegance már digitális kétzónást tartalmaz.

Fotó: Balogh Bence [origo]

A 85 lóerős, 1,2 literes turbómotorral 3,9 millió forintba kerül a Rapid, a 105 lóerős blokk felára 200 ezer forint. Az egyetlen, 105 lóerős 1,6-os dízel alapára 4,69 millió forint. A legdrágább modell a 122 lóerős, 1,4-es TSI-vel, Elegance felszereltséggel és hétfokozatú DSG-vel érkező modell, listaáron 5,43 millió forintba kerül.