Olcsóbb lesz a kötelező, de nem lesz roham a váltásért

közúti baleset, karambol, személyautó ütközött
Vágólapra másolva!
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozásai szerint az október 30-án publikussá váló kgfb-díjak átlagosan négy-öt százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá. A biztosítót váltók száma az idei évben várhatóan már a harmadát sem fogja elérni a három évvel ezelőtt tapasztalt másfélmilliós értéknek.
Vágólapra másolva!

A kárstatisztikák kedvező alakulása és a folytatódó éles piaci verseny miatt egyes szegmensekben idén is folytatódhat a köteleződíjak esése, de az átlagos díjcsökkenés várhatóan öt százalék alatt marad az idén - vélekedik a FBAMSZ. "A váltók száma idén jó eséllyel nem éri el a félmilliós értéket sem. Ennek oka egyrészt az, hogy aki tehette, az előző években már optimalizálta biztosítását. Másrészt immár több mint félmillió autósnak eleve nem az év végén, hanem év közben van a biztosítási évfordulója. Emellett akkor, amikor az átlagos éves díjszint nem éri el egyetlen tankolás árát, az egyes díjak közti különbség a többség számára már valóban elhanyagolhatóvá válik" - mondta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.

Eközben a váltás a hiányos kártörténeti nyilvántartás miatt továbbra is kockázatokat rejt az ügyfél számára. Amíg ugyanis az újonnan választott biztosító nem tudja lekérni az ügyfél adatait a kártörténeti nyilvántartásból, A0 kategóriába kell őt besorolnia, és - átmenetileg legalábbis - magasabb díjat is kell kiszámláznia. Amennyiben pedig az ügyfél a magasabb díj helyett csupán az általa kalkulált összeget fizeti be, előbb-utóbb fedezetlenség miatt törölhetik a szerződését. Az idei törvényváltoztatás bevezeti ugyan a beazonosítást megkönnyítő kártörténeti azonosító számot, ám ennek az idei kampányban még nem lesz, nem lehet számottevő szerepe.

Forrás: MTI

A kampány során a biztosítók többsége várhatóan minden eddiginél aktívabban kínál majd kedvezményes kiegészítő biztosításokat (casco, lakás stb.) a kötelező biztosítás mellé. Ezek a termékek sok esetben azonban nem teljes körű szolgáltatást nyújtó biztosítások. Ezért a FBAMSZ felhívja a figyelmet arra, hogy az autós, akinek jelenleg is van már casco vagy lakásbiztosítása, ne csak az árat, hanem a kínált biztosítás ár/érték arányát is vizsgálja meg. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy mostani biztosítását meggondolatlanul egy csökkentett szolgáltatású termékre cseréli le. A döntés meghozatalában minden esetben célszerű független szakértő, alkusz segítségét kérni.

A díjhirdetés időpontjának tetszőlegessé válásával jövő januártól teljessé válik a kgfb-piac liberalizációja. A díjhirdetés jövőbeli szabadsága számos félreértéssel szemben ugyanakkor ezt a kampányt semmilyen formában nem befolyásolja. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás lecserélése változatlanul csak évente egy alkalommal, a biztosítás évfordulójakor lehetséges. Az évforduló sokaknak már évközi, azaz nem január elsejére esik, és az is fontos feltétel, hogy váltani továbbra is csak szabályszerű felmondás esetén lehetséges.

Lényeges újdonság, hogy akinek 2013. februárja után lesz a kötelező biztosítási évfordulója, az idei kampányban már nem válthat. Olyan ajánlatot ugyanis nem fogadhatnak el a biztosítók az új szabályozás szerint, amely az ajánlattétel napjától számított 60 napnál későbbi időpontra vonatkozik. Ennél későbbi időpontra ugyanakkor a jövő évben már amúgy sem látható előre, milyen tarifák lesznek éppen érvényben.