Nyitható tetővel is bemutatkozott a VW Beetle

Vágólapra másolva!
A tavaly bemutatott új Beetle-ből elkészült a vászontetős kabrió változat, aminek a világpremierjét a Los Angeles-i Autószalonon tartják.
Vágólapra másolva!

Forrás: Volkswagen
Forrás: Volkswagen

Hagyományos vászontető kapott a Beetle kabrió , a tető nyitás után a hátsó ülések mögé hajtogatja be magát. A gyár szerint a második generációs retró Beetle meredekebb szögben álló szélvédője és laposabb tetővonala miatt jobban hasonlít a hatvanas éves legendás Bogár kabriójára, mint a 2002-től gyártott előző változat.

Forrás: Volkswagen
Forrás: Volkswagen

A tetőt elektromosan lehet mozgatni 50 km/órás sebességig, a nyitás és a csukás is csak 10 másodpercet vesz igénybe. Ahogy a kabrióknál lenni szokott, a padlólemezt és az A-oszlopokat megerősítették, a hátsó ülések mögé pedig két bukókeretet tettek, amelyek borulás esetén pattannak ki a helyükről. Európában három benzines (1,2 TSI: 105 lóerő, 1,4 TSI: 160 lóerő, 2,0 TSI: 200 lóerő) és két dízelmotor (1,6 TDI: 105 lóerő, 2,0 TDI: 140 lóerő) közül lehet majd választani, a kézi mellett a duplakuplungos robotizált váltó is rendelhető lesz. A kabrió változat felára Németországban 4200 euró (1,2 millió forint) lesz a keménytetős Beetle-höz képest.