Kevesebb használt autót vesznek a magyarok

Vágólapra másolva!
Hosszú idő után először volt tapasztalható jelentős visszaesés a használtautó piacon, ugyanis 2012 első negyedévében 11,9 százalékkal kevesebb használt gépkocsit írtak át a tavalyi évhez képest. Valószínűleg az autók fenntartási költségének növekedése volt rossz hatással a piacra.
Vágólapra másolva!

Ugyan az autóvásárlás némely adóterhe csökkent az elmúlt időszakban, a számok azt mutatják, hogy az autófenntartás növekvő költségei, valamint a nehéz gazdasági helyzet visszafogta az érdeklődést az autópiac e területén is.

A tavalyi év második felében bevezetett autóvásárlással kapcsolatos adócsökkentések bizakodásra adtak okot a használtautó piac szereplőinek körében. Az autótulajdonosok folyamatosan növekvő terhei (pl. üzemanyagárak; baleseti adó; szabálysértési bírságok) azonban ezzel ellentétes reakciót váltott ki a vásárlókból, aminek köszönhetően 2012 első negyedéve visszaesést hozott a használtautó értékesítésekben. Ebben az időszakban 90285 gépkocsit írtak át, ami 11,9 százalékkal kevesebb a 2011-es adathoz képest.

Ennél kisebb arányban csökkent a használtautó kereskedőknél vásárolt gépkocsik száma, idén januártól március végéig 29894 autót vettek cégektől, ami 7,5 százalékkal kevesebb a tavalyi 2286 darabhoz képest.

"A használtautó értékesítések száma ugyan csökkent, ezzel szemben, - ahogy várható volt -, idén több autót hoztak be hazánkba az első három hónapban az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. Az import mellett az export is egyre nagyobb szerepet kap, mivel növekvő számot mutat azoknak a száma, akik külföldre adnak el autókat" - nyilatkozta Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója.

A különböző kategóriákban változatlanul az alsó-középkategóriájú autókat vásárolták leginkább a magyarok (27157 darab, 30 százalékos piaci részesedés), de a kisautók (24997 darab, 27 százalékos piaci részesedés) és a középkategóriások (14946 darab, 16 százalékos piaci részesedés) is népszerűek voltak.

A legkedveltebb típus továbbra is az Opel Astra, amelyből az első negyedévben 6935 darab fogyott. Nem meglepetés, hogy az Astra mögött a Suzuki Swift található a listán, amiből 6122 darab cserélt gazdára 2012 első három hónapjában.

Aggasztó tendencia, hogy az üzletkötések során megvásárolt autók több mint 50 százaléka tíz évnél idősebb korosztályhoz tartozott, ezzel szemben a négy évesnél fiatalabb használtautók aránya mindössze az 5 százalékot érte el.