Itt az új 3-as BMW kombi

Vágólapra másolva!
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Vágólapra másolva!

Forrás: BMW
A hátsó üveget külön is ki lehet nyitni a kisebb csomagokért
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

Nagy meglepetés nem érhette még a legelvakultabb BMW rajongókat sem a 3-as kombi kapcsán, ugyanis hátulról szinte egy az egyben úgy néz ki, mint egy 5-ös Touring egy számmal kisebb kiadásban. Akárcsak a 3-as szedán, a kombi is nagyobb elődjénél: a tengelytáv 5 centit, a teljes hossz közel 10 centit gyarapodott, de szélesedett a nyomtáv is, elöl 3,7, hátul 4,8 centivel. Az általunk kipróbált lépcsőshátú 3-asokban ücsörögve egyértelműen kiderült, hogy a méretnövekedésnek elsősorban a hátsó utasok örülhetnek igazán, de a nagyobb hátsó lábtéren túl a csomagtartó méretein is meglátszanak a plusz centik: közel ötszáz literre (495 l) nőtt a kapacitás, ami 35 litert ver az elődre.

Forrás: BMW
Közel 500 literesre gyarapodott a csomagtartó mérete

Az utastér kialakítása, a rendelhető csomagok és extrák gyakorlatilag megegyeznek a szedánével, viszont a kombi kezdetben csak háromféle motorral lesz elérhető. A legnagyobb kereslet valószínűleg ezúttal is az immár 184 lóerős, négyhengeres 320d iránt lesz, de aki többre vágyik és dízelben gondolkodik, a háromliteres, 258 lóerős 330d-vel kell, hogy beérje. Az ősszel induló forgalmazáskor mindössze egyetlen benzinmotor lesz az árlistán, ez pedig - a szedánból ugyancsak ismerős - 328i lesz, ami a nevével ellentétben, egy kétliteres, négyhengeres turbómotort takar 245 lóerővel.

Forrás: BMW
Az év vége fele indul a forgalmazása, kezdetben csak háromféle motorral