Így készül a magyar Mercedes

Kecskeméti Mercedes gyár avatása, gyárlátogatás, Orbán Viktor, Mecedes B osztály
Vágólapra másolva!
A kecskeméti Mercedes-gyár megnyitóján megtudtuk, hogyan készül az első magyar gyártású Mercedes, és hogy mi lesz a második. Kiderült az is, hogy Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója már megtanult három szót magyarul, Orbán Viktort a B-osztály csomagtartója jobban érdekli, mint az utastere. Az első legyártott autót a Rolling Stones Start Me Up című számára vezette be a nyitóünnepségre a gyár igazgatója.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A "fénykapuban" történik a fényezés utolsó ellenőrzése. Itt minden hibára fény derül (Galériánkért kattintson!)

Nem véletlenül vittek minket az összeszerelő üzembe, itt már lehetett látni, hogy a rengeteg acélból és műanyagból tényleg autókat készítenek. Minden állomás mellett kis sárga dobozokkal ellátott polcok vannak, a szerelőszalag melletti dolgozó a wifi-összeköttetéssel ellátott dobozkába pötyögi be, hogy mire és milyen mennyiségben van szüksége, tehát lehívja az árut a raktárból, ez az ún. Can-Ban rendszer. A szállító pedig a rendelés teljesítése után a polc maga felé eső végén lévő ugyanolyan dobozba betáplálja a hozott mennyiséget, vagyis nyugtázza a szállítást. Így nagyon könnyen át lehet látni és optimalizálni a logisztikai feladatokat, amire nagy szükség van, mert a Mercedeseket nagyon egyénre lehet szabni. Csak ülésből (helyben készíti őket a beszállító cég) 4-500 félét építenek be az autókba, de hűtőrácsból, színekből, díszbetétből és üléskárpitból is széles a választék, a motorokról és az extrákról nem is beszélve. Hogy melyik autóba mi kerül, az autó orrán lógó ún. "szerelde plakátból" derül ki, olyan ez az autóknak a gyárban, mint embereknek a személyi igazolvány.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A tűzszerész ebbel minden helyiséget és csomagot átvizsgáltak (Galériánkért kattintson!)

Az összeszerelés legfontosabb pontja a házasítás, amikor a motort a hajtáslánccal együtt rögzítik a karosszériához. Hiába ez a legfontosabb lépés, ez is megvan két perc alatt, utána nem sokkal következik az az állomás, ahol a B-osztályok 40-47 különböző elektromos vezérlőrendszerét tesztelik le. Egyébként a dolgozók ruházata nem tartalmazhat fémet, nehogy megsérüljön a fényezés, még a karóraviselést is csak védőhuzattal engedik. A szerelőszalag végén azért egy erősen kivilágított állásban még egyszer ellenőrzik a fényezést, az utána lévő végső állásban indítják be először az autókat. Ehhez is türelem kell, mert a gyújtás ráadása után eltelik egy kis idő, míg az autó folyadékrendszereiben először felépül az üzemi nyomás. Még nehézkesebb az automata váltós kocsik beindítása, ezekben előre meghatározott sorrendben kell a váltó előválasztó karját tologatni, ezalatt a váltó és a motor vezérlése egymáshoz hangolódik. Ha a saját lábán elhagyta a szalagot a kész autó, jöhet az esőpróba egy speciális teremben, aztán ellenőrzik a futómű-beállítást, végül egy rázópályára viszik a csarnok mellé, ahol kiderül, hogy nem zörög-e esetleg valami az utastérben.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Több mint ötszáz vendéget ültettek le a megnyitóceremóniára. Épp Dr. Zetsche tart beszédet (Galériánkért kattintson!)

A gyárlátogatás és a sajtótájékoztató után jöhetett az ünnepélyes megnyitási ceremónia ötszáz vendég előtt, Winkler Nóra műsorvezetésével. A korábban a köztévé Kultúrház c. műsorában dolgozó Winkler rutinosan vezette le a műsort, csak Dr. Dieter Zetsche nevének kimondása fogott ki rajta, ami végül is érthető. Ekkorra már megjött Orbán Viktor, Matolcsy György és Kövér László is, a szokásos Volkswagen kisbusz helyett stílszerűen egy Mercedes Vianóval. A Köztársasági Őrezred azért Audi A8-asokkal és Q7-esekkel érkezett, talán ez volt az első és utolsó alkalom, hogy négykarikás jelvényű autók lépték át a gyár kapuját.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Dr. Zetsche szerint az eurókrízist nem lehet spórolással megoldani, a gyár nyitása tökéletes időzítésű (Galériánkért kattintson!)

Elsőként Frank Klein gyárigazgató mondott beszédet, első mondatait magyarul mondta, a megnyitó napját a "csillag ünnepeként" jellemezte, még a nemzetgazdasági miniszter szót is sikerült kimondania. Klein köztudottan szívesen tanulja a nyelvünket, egy korábbi sajtórendezvényen állítólag odáig merészkedett, hogy egyenesen Kiss Ferencként mutatkozott be. Elárulta, hogy csak egyetlen csarnok volt, amelyet ki tudtak üríteni a színpad és ötszáz szék befogadására, a többiben már mind munka folyik. Beszéde után Kecskeméten forgatott kisfilmeket vetítettek, amelyekben az utca embere (pap, tanár, gazda, csinos diáklány, idős pár) mondta el, hogy szerinte miért tesz jót a gyár Kecskeméttel. Megmaradt bennem, amikor a tanár azt mondta, hogy a németek egy kis lazaságot tanulhatnának a magyaroktól.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Frank Klein gyárigazgató, Orbán Viktor és Dr. Dieter Zetsche nyomta meg a szimbolikus indítógombot (Galériánkért kattintson!)

Klein után Dr. Dieter Zetsche beszéde következett, a hatalmas bajuszt és rózsaszín nyakkendőt viselő Daimler-vezérigazgató elárulta, hogy három magyar kifejezést ismer, az Isten hoztát, a gyerünket, és a koszonom szépent. Zetsche a magyar-német barátság kapcsán természetesen megemlékezett az 1989-es határnyitásról, és egy erőltetett hasonlattal azt is kifejtette, hogy a pusztában otthon érezheti magát a német, mert Magyarországon és Németországban is fontos a lóerő. Igaz, a magyar pusztában hagyományos, lábon járó lóerőt ismerik inkább, a németek viszont a kerekeken gördülő lóerőkben vannak otthon. Az elnök-vezérigazgató korábban a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy Magyarországnak ezután már nem a paprika lesz a fő exportterméke, hanem a Mercedes B-osztály. Talán nem tudja, hogy jó ideje készül nálunk több más autótípus is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A látványos show végén felgördült a színpadra az első magyar Mercedes Kleinnel a volánnál (Galériánkért kattintson!)

Zetsche után következett Orbán Viktor, aki tízperces beszédében felelevenítette, hogy az autót Karl Benz találta föl, Magyarországnak a Mercedesszel való viszonyát pedig igazi szövetségként jellemezte, mert a gyár nemcsak olcsón akar nálunk termelni, hanem hosszú távú együttműködést tervez itteni kutatás-fejlesztéssel, magyar beszállítókkal (jelenleg 17 van) és helyi munkaerőképzéssel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Orbán Viktor a csomagtartóra volt a leginkább kíváncsi, úgy tűnt, még nem látott új B-osztályt (Galériánkért kattintson!)

A beszédek után jött a show rész, Orbán, Klein és Zetsche együtt megnyomta a kikészített hatalmas piros gombot, mintha csak egy tévévetélkedőben lennének. Erre egy akrobatikus tánccsapat foglalta el a színpadot, és egy ismeretlen gitáros-énekes fickó rákezdett a Rolling Stones Start Me Up című számára, a produkcióban a magyar vonalat egy hegedűs hölgy képviselte. A szám vége felé aztán felgördült Klein gyárigazgató a színpadra az első magyar Mercedes-Benz B-osztállyal. A piros autót, mint megtudtam, később árverésre bocsájtják majd a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat magyarországi szervezete javára. A kötelező fotózkodások után Zetsche szemmel láthatólag szerette volna, ha a miniszterelnök helyet foglal a vezetőülésben, de Orbán erre valamiért nem volt hajlandó, inkább a csomagtartót vizsgálta meg feltűnő alapossággal Kövér László társaságában.