Furgonokat rongáltak meg Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Lefűrészelték a kipufogóját, kilopták a katalizátorát, megfúrták a tankját és kiszúrták a gumiját több autónak egy székesfehérvári lakótelepen.
Vágólapra másolva!

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Székesfehérváron, a Köfém lakótelepen hétfőre virradóra egy Fiat Scudo és egy Peugeot Expert kipufogórendszerét ismeretlen tettesek lefűrészelték és elvitték.

Eközben a Csanády téren egy Citroën Jumpyból lopták ki a katalizátort, a Horvát István lakótelepi garázssoron egy Opel Combo üzemanyagtartályát fúrták ki, a Széchenyi utcában pedig egy személyautónak törték be az ablakát. A kocsiból egy utastérben hagyott kézitáskát vittek el.

Kora délután egy Opel Corsa tulajdonosa értesítette a rendőrséget, akinek a Prohászka Templom parkolójában kiszúrták az egyik abroncsát. A szemle során kiderült, hogy egy másik Corsát is megrongáltak hasonló módon.

A bűncselekmények ügyében a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói eljárást indítottak.