Juke-vetélytársat mutatott be az Opel

Vágólapra másolva!
Az Opel kis szabadidő-autója, a Mokka háromféle motorral és összkerékhajtással is kapható lesz 2012 végétől, komoly konkurenciát jelent majd a Nissan Juke-nak. A Mokka a jelvényektől eltekintve megegyezik a Detroiti Autószalonon bemutatott, amerikai piacra szánt Buick Encore-ral.
Vágólapra másolva!

Forrás: Opel

Bár ugyanúgy a B-szegmensbe sorolja az Opel a Mokkát, mint a Corsát, 4,28 méteres hosszúságával jelentősen nagyobb, mint a kereken négyméteres kisautó. 1,66 méteres magassága is közel húsz centivel több, mint a Corsáé, a 2,55 méteres tengelytávja pedig már-már a kompakt autók közé sorolja. Nagyjából akkora, mint a Suzuki SX4, a Mini Countryman vagy a Nissan Juke.

Forrás: General Motors
Csak a hűtőmaszk más az amerikai Buick Encore-nál

A Mokka műszakilag már a jövőre érkező, következő generációs Corsán alapul, amely viszont a Chevrolet Aveóval lesz rokon, mind a három kocsi a General Motors Gamma II-es padlólemezét használja. Megjelenése mokány, a terepjárós hatást erősíti az emelkedő oldalvonal, a megnövelt szabad magasság és a széles nyomtáv is, illetve az akár 18 colos alufelni.

Forrás: Opel

Öt utas helyezkedhet el a magasan elhelyezett üléseken, a csomagtartó alaphelyzetben 533, lehajtott ülésekkel 1372 literes. 19 rakodóhely áll rendelkezésre a kabinban, de rendelhető Flex-Fix kerékpártartó is, amely a hátsó lökhárítóból húzható ki, és három biciklit fogad.

Forrás: General Motors
A Buick belseje. Ugyanilyen lesz az Opel is, csak fabetétek nélkül

A Mokka feláras összkerékhajtása szükség szerint juttatja a nyomatékot a hátsó kerekekre, száraz úton csak az első kerekek hajtottak. Három motor közül lehet majd választani: az 1,6-os, 115 lóerős szívó és az 1,4-es turbós benzines (140 lóerő és 200 Nm) mellett az 1,7-es turbódízel lesz rendelhető 130 lóerővel és 300 Nm-es nyomatékkal. A két turbós motor felárért hatfokozatú automata váltót is kaphat, de ekkor le kell mondani az egyébként széria start-stop rendszerről.

Forrás: Opel

A széria menetstabilizáló magában foglalja a kipörgésgátló mellett az emelkedőn elindulást és a lejtmenetvezérlőt. Ezeken kívül a legmodernebb vezetőtámogató rendszerek is elérhetőek lesznek: éjszaka az adaptív bi-xenon kanyarfényszóró és távfény-asszisztens javíthatja a látást, a második generációs Opel-frontkamera révén pedig sávasszisztens, ütközésfigyelmeztetés és a fejlettebb táblafelismerés is segítheti a vezetőt.