Legendás Mercedes gyártását költöztethetik Kecskemétre

Vágólapra másolva!
A Daimler új szerződést szeretne kicsikarni a G osztályt gyártó Magnától. Ha nincs megegyezés, Kecskemétre költözhet a gyártás.
Vágólapra másolva!

Magyarországgal "zsarolja" a Mercedes G osztályt gyártó osztrák Magnát a Daimler - írja a Kleine Zeitung. A német cég első lépésben évi 8500, majd tízezer darabra szeretné emelni a termelést, ezért kapacitásnövelést vár a Magnától. Az osztrák vállalatot irányító Günther Apfalter szerint kemény tárgyalások zajlanak a szerződés újratárgyalásáról, a maga részéről bízik a megegyezésben és a gyártás Grazban tartásában.

A Daimler a tárgyalás során jelezte, hogy amennyiben nem születik megegyezés, 2013-tól kész a kecskeméti gyárba költöztetni a termelést, ahol az olcsóbb hazai munkaerő miatt egyébként is kedvezőbb áron állíthatná elő a híres terepjárót. A Magna mellett szól viszont, hogy a G osztályt 1979 óta gyártja, 32 év tapasztalatával rendelkezik. Tavaly 7228 darab G osztály készült az üzemben, 1979 óta összesen 220 ezer autó gördült le a szerelőszalagról.

A Magna szerződése 2015-ig szól, a záradékok között azonban szerepel, hogy év végén a Daimler felbonthatja a megállapodást. Legkésőbb január végéig várnak választ a németek az osztrákoktól arra, hogy vállalják-e az új feltételeket.