Interaktív hátsó ablakon dolgozik a GM

Vágólapra másolva!
Olyan átlátszó hátsó ablakokat fejlesztenek, amelyeken játszani és rajzolni is lehet, vagy megváltoztatni a háttérben elsuhanó tájat.
Vágólapra másolva!

Forrás: General Motors
Forrás: General Motors

Otto játékosan tanítja a gyerekeket

A General Motors kutatás-fejlesztési részlege az izraeli Bezalel Academy of Art and Design iskola diákjaival közösen fejleszti az új, interaktív hátsó ablakokat. A találmány neve Windows of Opportunity (a lehetőségek ablakai), a lényege pedig az, hogy a hátsó utasoknak szórakozást nyújtson az utazás alatt, hogy "szorosabb kapcsolatba kerüljenek az autón kívüli világgal". Ennek oka, hogy a pszichológiai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a hátsó üléseken utazók, azon belül is főleg a gyerekek úgy érzik magukat autózás közben, mint akit teljesen elvágtak a külvilágtól. Az új fejlesztés hasonló a Samsung táblagépként viselkedő ablakához.

Egyelőre négy alkalmazást fejlesztettek a hátsó ablakra. Ottót, Foofut, Spindow-t és a Pondot, de a sorozatgyártásnak még nincs kitűzött időpontja.

Forrás: General Motors
Forrás: General Motors

A FooFuval rajzolni lehet az ablakra, mintha színes pára lenne rajta

Otto egy animált figura, amely mozgásával reagál az elsuhanó tájra, az autó sebességének változására és az időjárásra, a Foofu meg egy alkalmazás, amellyel rajzolni lehet az ablakra, mintha párás lenne. A Spindow segítségével az ablakra varázsolható, hogy más emberek a világ más pontján valós időben épp mit látnak az autójukból, a Pond pedig egy zenét streamelő, üzeneteket készítő alkalmazás, amellyel akár üzenni is lehet a többi közlekedőnek, vagy zenét küldeni nekik.

Forrás: General Motors
Forrás: General Motors

A Spindow-val meg lehet változtatni a tájképet, mintha a világ más pontjára csöppentünk volna

Ezek az applikációk az alábbi videón egy igazi autóablakon jelennek meg mozgás és optikai szenzorok segítségével, amelyek mozgásérzékelős érintőképernyővé alakítják az üveget.

Forrás: General Motors
Forrás: General Motors

Szöveggel vagy zeneküldéssel üzenhetünk a mellettünk haladó autókban ülőknek: Pond

Azonban a végleges változat valószínűleg már az ún. "smart glass" technológiát fogja használni, amelynél az elektromosan töltött üveg képes arra, hogy megváltoztassa az átlátszóságának mértékét, és képeket is meg tud jeleníteni. Ilyet használtak többek között a legújabb Mission Impossible mozifilmben is.