Dakar: átkelt a mezőny az Andokon

Vágólapra másolva!
Mivel a Dakar-rali hatodik szelektív szakaszát teljes egészében törölték a szervezők, az Andokon konvojban keltek át a versenyzők a reggelre megnyitott San Francisco átjárón.
Vágólapra másolva!

A résztvevők sokféle időjárási körülményekkel találkozhatnak az idei Dakaron, amely ebben a tekintetben a korábbiaknál jóval egyedibb. Mar del Platán, a januári nyárban az Atlanti-óceánnak köszönhetően kellemes strandidő fogadta a versenyzőket, majd következett néhány nap 40-45 fokos forróság.

Az Andok felé közeledve zordabbra fordult az időjárás: a hegyekben havazott, a szél is erősebb lett, és a hatóságok kénytelenek voltak lezárni az átjárót, amelyen a korábbi években is rendszeresen áthaladt a mezőny. A 4700 méter magas lévő átjárón kockázatos lett volna átengedni a versenyzőket, mivel hajnalban kellett volna indulniuk, és a fagyos úton, a sziklák és szakadékok között komoly balesetek történhettek volna.

A csütörtök este helyi idő szerint 21 órakor tartott eligazításon tájékoztatták a mezőnyt a szakasz törléséről, és arról, hogy reggel 8 órakor indulnak együtt a motorosok a táborból, remélve, hogy az ég is áldását adja a verseny folytatására. Még az átkeléskor, délelőtt 10-kor is -8°C fok volt a hőmérséklet, így jó döntésnek bizonyult, hogy nem engedték át a mezőnyt versenytempóban, hajnalban.

Forrás: DPPI/Dakar
A legjobb Kamazost, Nyikolajevet a 4. szakaszon kizárták sportszerűtlen viselkedés miatt, de így is maradt három orosz gép

A szervezők folyamatosan biztosították az utat Fiambala és Copiapo között, a félóránként indított konvojokkal mentőegységek és logisztikai járművek haladtak együtt, vizet és élelmet osztva a hosszú út során. Etienne Lavigne versenyigazgató "Guillaumet-bevetésnek" nevezte el az akciót, egy korábban ezen a részen repülőgép-balesetet túlélt pilótára emlékezve.

Forrás: DPPI/Dakar
Roma a harmadik helyről várja a folytatást, csak 10 perc a hátránya

A 641 kilométeres napi etap közel 200 kilométer hosszan vezetett keresztül az Andokon. Copiapoba érve ismét nyári meleg fogadta a versenyzőket, viszont ez a levegő már nem annyira forró, mint Argentínában. Leginkább az ausztrál nyárhoz hasonlítható, kellemes széllel, és hideg éjszakákkal.

Forrás: DPPI/Dakar
A Patronelli testvérek a második-harmadik helyen állnak összetettben, 35, illetve 122 másodperc hátrányban öt nap és több ezer kilométer után...

A Szalay-Bunkoczi páros is sikeresen kel át a hágón."Elég nehéz volt így is ez a nap, a hosszú út és a hegymászás mindnyájunkat megviselt. Nehéz lett volna az Andokon való átkelés után még egy szakaszt is teljesíteni, de nekünk jól jött volna. Minden megtett kilométerre szükségünk van, hiszen szeretnénk a lehető legjobban felzárkózni az összetettben" - mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki azért azt sem felejtette el megemlíteni, hogy milyen gyönyörű helyeken autóztak: tűzpiros sziklák között, aztán zöldek között, végül pedig beértek a jól megszokott, homokszínű hegyek közé, amelyek ezúttal lila, piros, sárga színekben pompáztak. Az utóbbi idők szokatlanul sok esőzése következtében ugyanis "kivirágzott" az Atacama-sivatag, ahol csak egy kicsit is megmaradt a nedvesség, ott kibújtak a földből a színpompás virágok.

Forrás: DPPI/Dakar
A környék színesebb, mint korábban bármikor

A környezet megcsodálására szombaton már nem lesz idő, hiszen a Copiapo környéki homokhegyeket másszák meg a pilóták, s jelzés értékű, hogy a 419 kilométeres versenytávra 36 órát adtak a rendezők. Ráadásul a kamionokat összekeverik az autókkal, így a hátrébb lévő versenyzőknek még nehezebb dolguk lesz.