42 millió forintos kárt okozott Angliában egy magyar kamionsofőr

Vágólapra másolva!
Gyöngyösi Dániel fuvarozó december 11-én vasárnap a navigációs rendszer utasítását követve befordult egy szűk utcába Colchesterben, ott felborult, és beragadt a kamionjával. Megrongálta a 400 éves műemlék épületeket, de az olívaolaj szállítmány nagy része és az utánfutó is tönkrement. A 42 millió forintos kár ellenére csak 15 ezer forintnyi bírságot kellett fizetnie.
Vágólapra másolva!

A brit Mail Online beszámolója szerint a magyar kamionsofőr 115 ezer fontos, azaz közel 42 millió forintos kárt okozott a december 11-i manőverével. Ebből 15 ezer font volt a műemlék épületben okozott kár, 20 ezer font volt a tönkrement utánfutó, és 80 ezer font (azaz 29 millió forint) az összetört olívaolaj-üvegek ára.

A 47 éves Gyöngyösi Dániel múlt vasárnap egy derékszögű jobbkanyart próbált bevenni 30 tonnás kamionjával Colchester történelmi belvárosában, a Holland Negyedben, amikor az utánfutó fennakadt a sarkon lévő kerítésen, és ráborult a szemközti műemlék épületre. A magyar kamionos épp olívaolajat szállított egy helyi szupermarketbe. A több száz liter kifolyt olajra a mentési munkát végző tűzoltók homokot szórtak, a lakókat pedig megkérték, ha ne jöjjenek ki házaikból, amíg dolgoznak. Végül 16 óra alatt állították helyre az utca állapotát, és tűntették el a roncsot.

A Mail Online szerint Gyöngyösi nem tud angolul, ezért nem vette figyelembe azt a táblát, ami felhívta a figyelmet arra, hogy az út túl szűk a kamionok számára. A magyar kamionos kedden a colchesteri bíróságon beismerte, hogy gondatlanul vezetett. A bíróság 120 fontos bírságot szabott ki rá és 100 font perköltséget, de mivel már vasárnap óta őrizetben volt a helyi rendőrőrsön, végül csak 40 fontot (kb. 15 ezer forint) kellett kifizetetnie. Enyhítő körülményként figyelembe vették, hogy már 30 éve vezet kamionokat, és eddig még egyszer sem volt balesete. A legmagasabb kategóriába sorolt, bő 400 éves műemlék épületet egyébként nem először rongálta meg kamion vagy autóbusz, az egyik tulajdonos szerint 1986 óta ez már legalább a 12. ilyen eset volt. A baleset képeit itt lehet megnézni.