Ismét légzsákhiba miatt hív vissza autókat a Honda

Vágólapra másolva!
Ezúttal 304 ezer autót rendelt vissza a Honda, mert a légzsákok túl nagy erővel nyílhatnak ki egy balesetnél. Magyarországon nem forgalmazták a problémás modelleket.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a Honda 2008-ót tartó visszahívási akciója a hibás légzsákok miatt. Ezúttal 304 ezer 2001 és 2002 között gyártott Accordot, Civicet, CR-V-t, Pilotot és Odyssey-t hívnak vissza. A gond ezúttal is a légzsákokkal lehet, amelyek túl nagy erővel nyílhatnak ki egy ütközésnél. A japán autógyár állítása szerint eddig 20 "problémás esetet" okoztak a hibás légzsákok, melyek közül kettő halálos áldozatot is követelt még 2009-ben az Egyesült Államokban. A legtöbb autót (273 ezer) ezúttal is Amerikában hívják vissza, Kanadában 27 ezer, Japánban 2 ezer autót vizsgálnak át. A Honda magyarországi importőrének tájékoztatása szerint Európát nem érinti az akció, így hazánkban sem rendelnek vissza egy modellt sem légzsákgondok miatt.

2008 novemberében jelentett be először légzsákhiba miatt visszahívást a Honda, akkor kevesebb mint négyezer Accord, illetve Civic volt érintett. 2009 júliusában további 440 ezer autót hívtak vissza a potenciális veszélyforrás miatt, újabb 2001-2002-es Accordokat és Civiceket, illetve egyes 2002-es Acura TL-eket. Ezzel sem volt elégedett az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az NHTSA, újabb modelleket kutatott fel, így a Honda egy újabb 379 ezres visszahívást jelentett be, 820 ezerre duzzasztva a légzsákhibában érintett modellek számát. Világszerte ennél valamivel több, a harmadik hullámmal együtt összesen 900 ezer autóról van szó, de a számokból világosan látszik, hogy Amerika a központ. 2010 februárjában újabb 379 ezer autót hívott vissza a Honda, 900 ezerre növelve a hiba következtében világszerte érintett modellek teljes számát.