F1-es állítható szárny a Ferrari szuperautóján

Vágólapra másolva!
A Ferrari frissítette az 599XX Evolutiont, a szuperautó Bolognában mutatkozik be.
Vágólapra másolva!

Hétvégén nyitja meg kapuit a Tokiói Autószalonnal párhuzamosan zajló bolognai kiállítás, amelynek fénypontja a frissített Ferrari 599XX bemutatása lesz, immár 599XX Evolution néven. A különleges Ferrari-modell két évvel ezelőtt, a Genfi Autószalonon debütált, az Enzo alapú FXX utódjaként.

A pályaautó számos technikai módosításon esett át, többek között átdolgozták az Enzóból származó V12-es motort. Részben az oldalsó kipufogók bevezetésének köszönhetően a teljesítmény 750 lóerőre, a legnagyobb nyomaték pedig 700 Nm-re ugrott, a végáttételt rövidebbre vették, így javítva az autó gyorsulását a technikás, közepes sebességű pályákon.

Forrás: Ferrari
Fioranóban 1:15 perc alatt tett meg egy kört, így 1 másodpercet vert a 860 lóerős FXX Evolutionra

Az 599XX Evolution legnagyobb újdonsága a Forma-1-es karosszériacsomag: a hátsó szárny az idén bevezetett DRS-hez hasonlóan aktívan mozog, menet közben változtatva az autó aerodinamikáján. Nagy különbség az F1-hez képest, hogy az 599XX-ben nem gombnyomásra történik a szárnyállítás, hanem a fedélzeti elektronikai rendszerek döntenek arról, hogy szükség van-e a két szárnylap billentésére. Módosított első kötényt és új diffúzort is kapott az autó, a leszorítóerő a szárny nyitott állásában 330, zárt állapotban 440 kilogramm. Összesen 35 kilogrammal csökkent az autó súlya.