Közös vállalatot alapított a BMW és a PSA-csoport

BMW PSA
Vágólapra másolva!
Hibrid és elektromos járművek fejlesztésére szakosodott technológiai vegyes vállalatot hozott létre a BMW és a PSA-csoport. A müncheni kutatási és fejlesztési központ már megkezdte működését, míg a franciaországi Mulhouse-ban található PSA-üzemben 2015-től indul meg a termelés.
Vágólapra másolva!

Célegyenesbe érkezett a BMW es a PSA-csoport (Peugeot, Citroën) együttműködési megállapodása: megalakult a BMW Peugeot Citroën Electrification elnevezésű vegyes vállalat, amelynek fő profilja hibrid es elektromos járművek fejlesztése és gyártása.

A BMW és a PSA mintegy 100 millió eurót fektetett az új cég létrehozásába. 2011 végéig a müncheni kutatási és fejlesztési központ munkatársainak száma körülbelül 400-ra emelkedik. Az egység elsősorban villamosmérnököket és elektromos közlekedésre specializálódott mérnököket alkalmaz. Az ő feladatuk lesz azon alkatrészek kifejlesztése, melyeket a mulhouse-i üzemben fognak gyártani, ahol közel 250 dolgozó foglalkozik majd kifejezetten ezen alkatrészek készítésével. A BMW Peugeot Citroën Electrification az elektromos hajtáslánchoz szükséges valamennyi alkatrész (akkumulátorok, elektromotorok, generátorok, elektronikai berendezések, töltőberendezések es vezérlőszoftverek) gyártására felkészül. A vállalat nyílt technológiát alkalmaz, ami azt jelenti, hogy a fejlesztési és beszerzési folyamatokban külső partnerekkel is együttműködik, illetve az általa gyártott hibrid alkatrészeket a két fő részvényesen kívül más gyártóknak is értékesíteni kívánja.

A BMW es PSA együttműködése közel tíz éve kezdődött: 2002-óta több mint 1,8 millió négyhengeres benzinmotor készült, melyek a Mini egyes változataiban, valamint több Peugeot és Citroën modellbe építettek be. 2010 februárjában a felek megújították az egyezményt, így a négyhengeres benzinmotorok következő generációja is kooperációban készül majd.