Vágólapra másolva!
Gátlástalan használtautó-kereskedők olyan járműveket árulnak, amelyek a fukusimai atomerőmű közelében veszélyesen nagy sugárzásnak voltak kitéve. A vevők persze mit sem sejtenek.
Vágólapra másolva!

Japánban továbbra is gondot jelentenek a sugárzó autók, ugyanis gátlástalan kereskedők olyan autókat is árulnak, amelyeknek veszélyesen nagy a sugárzási szintje. A járműveknek látszólag semmi baja, de túl közel voltak a fukusimai atomerőműhöz, amikor a szökőár és a földrengés következtében az erőmű megsérült, és radioaktív anyag került ki a környezetbe.

Egy japán újság arról számolt be, hogy egy kisbusznál, mely a tilalmi zóna szélén volt, veszélyesen magas sugárzást mértek. A kereskedő -, aki jóhiszeműen megvásárolta a szennyezett járművet egy árverésen - csak akkor tudta meg, hogy gond van az autóval, amikor el akarta szállítani Délkelet-Ázsiába. Akkor szóltak a hatóságok, hogy a megengedett sugárzási szint több mint húszszorosát mérték. A kereskedő többször kitisztította az autót, lecserélte a klímahűtőt, ablaktörlőket, gumikat, de a sugárzási szint így is a megengedett szint hatszorosa.

A japán kereskedőknek már régóta jövedelmező üzlet felvásárolni a használt autókat, majd exportálni Oroszországba, Délkelet-Ázsiába. Most azonban meg van kötve a kezük, ugyanis vizsgálják a radioaktivitást a kikötőkben, így nem marad más választásuk, mint a hazai piacon értékesíteni.

A japán kormány eredetileg 5 microsievertben határozta meg azt a szintet, amely alatt lehet exportálni más országokba, de később ezt szigorította 0,3 microsievertre. Eddig több mint hatszázhatvan autó kivitelét tiltották meg. Az említett kisbuszt is kivonták a forgalomból, majd egy másik árverésen értékesítették Japánban.