Soros hathengeres motort fejleszt a Mercedes

Vágólapra másolva!
Az új motorgeneráció várhatóan 2015-ben mutatkozik be.
Vágólapra másolva!

Sorhatos motorokkal eddig elsősorban a BMW szerzett vásárlókat, most hasonló lépésre szánta el magát a Mercedes-Benz is. A németek egyik, névtelenséget kérő mérnöke beszélt a tervekről a brit Car Magazine-nek, a fejlesztésre állítólag már felsőbb szinteken is rábólintottak. A Mercedes lökettérfogat-csökkentő (downsizing) törekvéseinek sorába illik a lépés, néhány évet azonban még várni kell az új motorokra. Várhatóan 2015-ben indul a sorozatgyártásuk, több más újdonság mellett.

Forrás: Mercedes-Benz

Úgy tudni, hogy új négyhengeres és négyliteres, duplaturbós V8-as egységek is készülnek, többféle teljesítménnyel. Az új motorok először a BMW X6 riválisának szánt új modellben (MLC) jelenhetnek meg, melynek gyártása szintén 2015-ben indul a Mercedes tuscaloosai üzemében. A soros hathengeres motorok fejlesztésének köze lehet az Aston Martinnal való együttműködéshez, a hírek szerint a britek szorgalmazták ezeknek a blokkoknak az elkészítését.