Schumachert utánozni egy Suzukiban

BFR Driver Academy, versenyzőiskola
Vágólapra másolva!
Egy nap alatt senkiből sem lesz Michael Schumacher, de a versenyzőiskolában megtudhatjuk, miért nem tudja abbahagyni a hétszeres világbajnok. Itt bárki kipróbálhatja, milyen érzés egy igazi versenyautóban feszegetni a határokat, olyan tudásra tehetünk szert, amire közúton sosem.
Vágólapra másolva!

Forrás: BFR-academy.com
Az élménynap szereplői: két Mégane RS, két Lotus és a kupás Swift
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mire jó egy Suzuki Swift, egy aszfaltcsík, néhány bója és egy csapat autóversenyző? Most éppen arra, hogy segítségükkel megtanuljak végre rendesen vezetni. Jogosítványom persze már van, 17 éves koromban, a születésnapom után néhány nappal szereztem meg. Azóta volt rá néhány év és néhány ezer kilométer, hogy gyakoroljak, minél magasabb szintű vezetéstechnikai tudásra tegyek szert.

Mindig is szerettem volna kipróbálni, hogy milyen lehet megfelelő tudással száguldani egy versenypályán, ezért örömmel fogadtam el a BFR versenyzőiskola meghívását, ahol a néhány versenyző egy nap alatt több tapasztalattal gazdagíthat, mint amennyi évek alatt rám ragadt volna. Mert a versenypályán minden másképp van. Ott az utcai autók szerencsétlen kóválygó tákolmányokká, a sofőrök pedig ijedt gyerekekké változnak, akik véletlenül kiengedték a kéziféket a családi kocsiban.

Az egynapos gyorsképzést az alapok szóbeli lerakásával kezdtük, a tanteremben illusztrációk segítségével ismerkedtünk az ideális ív oly sokat hallott fogalmával, amely a pilótáknak lehetővé teszi, hogy a kanyarok után minél hosszabb padlógázas részt teljesíthessenek. Ahhoz, hogy egy tökéletes kör összejöjjön, a tempóra, a féktávra, az ívre és még annyi mindenre kell odafigyelni, hogy kénytelenek vagyunk bevetni az összes agytekervényünket, minden figyelmünket az autóra és a pályára összpontosítani.

Forrás: BFR-academy.com
Igen illusztris társaságban a Suzuki, kanyarban nem lassabb

A szabályok tisztázása után a két előadó, Vida János és Walter Csaba (előbbi az [origo] újságírója, mindketten megjárták a BMW Team Hungary versenyzőjeként a Zöld Poklot) nekiláttak, hogy elemezzék a Hungaroring összes kanyarját. Említést tegyenek a lehetséges hibákról, és persze minél hatékonyabban belénk sulykolják a helyes megoldást. Most nincs idő arra, hogy végigsétáljunk a pályán, gokartokon próbálkozzunk és aprólékosan beletanuljunk a szakmába. Én kezdőként az ideális oktatóautót, egy márkakupás Suzuki Swiftet kaptam.

Forrás: BFR-academy.com
A mi versenyautónk: 107 lóerő, de versenyfutóműves, és "szét van könnyítve"

Meglepő, hogy ez a dobozszerű kisautó alkalmas pályaversenyzésre. Annak ellenére, hogy többek között a motorja is a gyári 1,3-as, nagyszerűen kelti egy komolyabb versenyautó hatását. Először is teljesen ki van belezve, még a váltó burkolata is hiányzik, csak a műszerfal felső részét hagyták meg, abból is csak annyit, hogy a vaskos bukókeret elférjen. A fűtés működik, de már csak az üvegre és a lábra fúj. Van velúr versenykormány, két hatalmas kagylóülés igazi hatpontos övvel, melyet ügyesen kell bekötni, ha levegőt is szeretnénk venni.

Ami a legfontosabb, KW versenyfutóműve van, negatív dőlésszögű első kerekekkel, úgy porig ültetve, hogy szóltak, egyelőre hanyagoljuk a rázóköveket, mert szétütheti az alját, leverheti az olajteknőt. Akkor sem árt résen lenni, ha látjuk, hogy melegszik, de az ABS és a légzsák legkevésbé hiányát jelző kis lámpák hiába égnek, itt senki nem gondol rájuk. A legjobb a motor 92 lóerejét 107-re emelő kipufogórendszer, melynek olyan kemény hangja van, amilyen a sportdobos diszkó Swifteknek sosem lesz. És ott a LED-es fordulatszámmérő, melyet a spórolós alapkivitel miatt kellett beépíteni, de talán jobb hangulatot kelt, mintha gyári mutatós műszer lenne benne.

Forrás: BFR-academy.com
Megfelelő távolságra indítottak minket, így sosem zavartuk egymást

Kezdetnek egy lassú felvezető kör is megteszi, utána jöhet a pálya alapos begyakorlása. Ahhoz, hogy hasznos tapasztalatokat szerezzünk, egyedül kell nekivágni, nem ül mellénk instruktor, hogy lépésről lépésre helyettünk vezessen, ami nekem hiányzott is, de kiderült, hogy így sokkal mélyebb benyomásokat lehet szerezni saját hibáinkról.

A pályát négy szekcióra bontva tanuljuk, mert három-négy kanyarnál többet képtelenség rögtön megjegyezni. Mindenki végighalad az első kijelölt szakaszon, oktatóink a pálya kulcspontjain állva nézik és rádión értékelik mutatványunkat. Honnan tudják, mit csináltunk jól és rosszul? Ők az autó apró mozgásaiból is pontosan megállapítják minden téves reakciónkat, és nem is fogják vissza magukat, kíméletlenül szólnak, hol kell még javítanunk. Mivel aznap először ültem a verseny Swiftben, még óvatosan nyomtam a gázt, igyekeztem mindenre emlékezni és mindent be is tartani, amit eddig hallottam. Nem is volt nagyobb baj, illetve mégis: lassú voltam.

Forrás: BFR-academy.com
A nap elején az instruktorok csak a pálya mellől értékelnek, később fel is vezetnek, ha kell, beülnek mellénk

Miután visszaértem a kiindulási pontra, szóltak, hogy bátran pörgessem a motort, mert én már csak úgy álltam hozzá, mint saját gépeimhez és a tesztautókhoz, óvatosan, kímélve, vigyázva, hogy sokáig tartsanak. "Benne van a gyári tiltás, nem tudsz kárt tenni a motorban" mondták, és biztattak, hogy leszabályozásig forgassam, csak akkor nyúljak a váltó után. Rajtam ne múljon, a következő körben több gázt adtam, de hiába figyeltem oda, amikor azt mondták, hogy kanyarodás közben nem szabad fékezni, túl nagynak érzem a tempót, és a biztonság kedvéért lassítottam egy kicsit.

Ennyi kellett ahhoz, hogy az autó bizonytalanná váljon, a háta kitörjön és azonnal keresztbe álljon, ilyenkor persze gázt kéne adni, gyorsan ellenkormányozni és kihúzni a bajból, de nem sikerülhet minden elsőre. A Suzuki megpördült én pedig lekoccoltam a szalagkorlátot. A biztonság kedvéért mentem lassan, de kiderült, hogy nem kellett volna. A kocsinak nem lett komoly baja, ment utána is, csak az elején kellett egy kicsit igazítani, és inkább csak ösztönöztek, hogy nyugodtan nyomjam neki, van még autó tartalékban. Ebben a szellemben folytatjuk a gyakorlást, minden egyes szekcióban egyre több információ szorult belém, fokozatosan gyorsultam.

Forrás: BFR-academy.com
Döbbenetes sebességgel lehet a Suzukival fordulni

Taposom a gázt az egyenesben, erősen fékezek a kanyar előtt, hogy a súlypont az első tengelyre kerüljön és növeljem a tapadást. Tartott gázzal kanyarodok, nehogy bizonytalanná váljon és riszáljon, ha mégis, ellenkormányzok, tartom az ívet, nyitom (egyenesbe veszem) a kormányt, megközelítem a bójával jelölt érintési pontot és így tovább. Mégis valahányszor nekikezdtem egy szakasznak, mindig hasonló kritikák harsogtak a rádióból: "Az ív pontos volt, csak a tempón kéne javítani!" Ennél jobban nem mertem nyomni tapasztalat és rutin híján. Az oktatók vigasztalnak, hamarosan jön az a rész, amikor már felvezetéssel lehet körözni.

Csuti László, a Suzuki Kupában bajnok csapat vezetője beugrott saját versenyautójába, és előttem haladva, felvezetőként diktálta a tempót. Szorosan a nyomában kellett haladnom, és amilyen pontosan csak lehet, lemásolni, amit ő csinál. Így sikerült olyan skizofrén állapotba kerülni, hogy szinte nem ismertem magamra. Olyan tempóban és stílusban száguldottam végig a Hungaroringen, amit nem néztem volna ki magamból néhány órával azelőtt. Akkor megértettem, mit éreznek a kormány mögött ülő versenyzők, még azok is, akiknek az egész a kisujjukban van, pláne ha tétje van a pályán balettozásnak. Itt az embernek minden idegszála csak egy dologra koncentrál. Végigmenni hiba nélkül, pontosan és gyorsan.

A bemelegítő kurzustól a profi versenyzőképzésig terjed a kínálat

Az egynapos rendezvényen a BFR Driver Academy vendégeként lehettem jelen, ami lényegében egy a Hungaroringen működő versenyzőiskola. Már régebben is oktattak Astrával, de most kiszélesedett az autóflotta, jelenleg kupás Swift, kupás Lotus Elise, 250 lóerős Renault Mégane RS és 420 lóerős BMW M3-as is van a kínálatban, sőt már Formula Master versenyautóval is lehet oktatást kérni.

Forrás: BFR-academy.com
Kedvcsináló az autóflotta is: BMW M3 és Renault Mégane RS

Eddig inkább a versenyzőiskolai képzés volt csak divat, de a megújuló cég már többféle érdekes programot kínál. Én az egynapos élménynap elnevezésű programon voltam jelen, amely nem a kőkemény versenyzést oktatja, inkább a vezetési élményre mennek rá, kevés elmélet után egész sokat lehet autózni a versenypályán. Ennél rövidebb képzés is létezik, ez a félnapos bemelegítő kurzus, amely tényleg csak az alapokra koncentrál, de mégis autózhatunk egy jóízűt megfelelően felkészített autóval egy versenypályán.

Az iskola csomagjai között természetesen még mindig ott van a kétnapos versenyzőiskola, aminek a sikeres elvégzése után (vizsgázni kell) FIA "B"-t is kiválthat a növendék az autósport szövetségben. Nem ez a legmagasabb szintű képzés, hiszen a növendékek már délutánonként pluszoktatásokat is kérhetnek, ahol már külön instruktorral, telemetriát elemezve lehet tovább fejlődni, sőt akár komoly profi versenyzőt is faragnak bárkiből sportorvos, személyi edző és sok edzés segítségével.

Forrás: BFR-academy.com
A Renault-k alkalmi sofőrjei is nagyon élvezték a vezetést, agyondicsérték a Mégane RS-t

A kurzusok közül az alap bemelegítő kurzus egy Suzukival 400 euro (+áfa), ez egy teljes délutános autózást jelent, míg az általam is kipróbált élménynap már nettó 850 euro. Ugyanez az egynapos örömautózás a Lotusszal ezer, a Mégane-nal 1200 euro (+áfa). A diplomával is kecsegtető töményebb kétnapos versenyzőiskola már nettó 1400 és 1700 euro a Suzukival és a Lotusszal, de a pontos árak és az időpontok miatt érdemes felkeresni a cég honlapját. Azt is érdemes tudni, hogy már nem csak a Hungaroringen oktatnak, a tervek szerint más pályákon is lesz képzés.


Ilyen felvezetéses körből még jó párat lenyomtunk, hihetetlen, mi mindent sikerült kihozni magamból. Miközben én a kék csíkos autóban koncentráltam és igyekeztem memorizálni a mozdulatokat, aki előttem száguldott a szürkében, egy kézzel a rádiót fogta és hozzám beszélt, miközben a tükörben folyamatosan nézte, mit csinálok. Azt hiszem, itt van a versenyző és a földi halandó talán átléphetetlen határvonala. Ő még arra is tud figyelni, hogy én ne vesszek el, a hibáimat elemzi, miközben olyan tempóban halad előttem, amit nehéz követni, legalábbis minden koncentrációmat felemészti. A nap végére már egészen jól eltaláltam az íveket, a fékezési, kanyarodási pontokat és a hibákat is sikerült úgy korrigálni, hogy alig essek ki a lendületből. A dicséret sem maradt el, majd a nap fénypontjaként személyi edzőm megmutatta, mit lehet kihozni a Suzukiból.

Döbbenetes volt, amit mellette ülve éreztem. Mindent a hatványára emelt annak, amit előttem autózva csinált, és ami már önmagában is szép teljesítménynek tűnt. "Ugye, hogy van még benne egy pici?" - kérdezte nevetve. Itt végleg eldőlt, hogy mégsem léphettek Schumacher nyomdokaiba, de legalább megismerkedhettem az érzéssel, hogy mit jelenthet autóversenyzőnek lenni.

Forrás: BFR-academy.com
A Lotus a következő lépcső, amit meg akarok tanulni jól vezetni

Persze egy nap alatt eljutni odáig, hogy legyőzzem a saját határaimat, legalább olyan jóleső érzés, mint látni, hogy hosszú évek kemény munkájával milyen profi pilóta válhat valakiből. Mire hazaértem, zúgott a fejem, leszakadt a bal lábam, de vigyorogva dőltem ágyba, de még mindig magam alatt éreztem a Suzukit, és álmomban is pörgettem a köröket.