Újfajta, első-középső légzsák a GM-től

Vágólapra másolva!
Az amerikai autógyártó új légzsákja a vezetőülés belső oldalából robban ki oldalirányú ütközés esetén.
Vágólapra másolva!

Forrás: GM
Jól látható a különbség az újfajta légzsák nélkül, és vele az oldalütközés alatt

Eddig azt hittük, hogy a függöny-, a térd, a motorháztatő, a kímélő és a hátsó szélvédőlégzsák után már nem tudnak újat kitalálni az autóipari mérnökök, erre most a General Motors bejelentette, hogy elkészültek az első-középső légzsákkal. A vezetőülés belső oldalából kirobbanó légzsák legfontosabb feladata a vezető oldalirányú mozgásának korlátozása oldalirányú ütközés esetén, illetve ha ketten ülnek elöl, akkor megakadályozza a két első utas összefejelését.

Egy amerikai, közlekedésbiztonságot vizsgáló szervezet (NHTSA) szerint 2004-és 2009 között az olyan oldalirányú ütközések 11 százaléka végződött halállal, amelyekben az utasok be voltak kötve, és az autójuk nem borult fel. Az összes ilyen oldalütközéses balesetet tekintve (amikor nem voltak bekötve az utasok, és nem borultak fel) természetesen még rosszabb az arány, ezek 29 százaléka végződött halálesettel.

A GM a Takata nevű céggel három év alatt fejlesztette ki az új légzsákot, amit elsőként a Chevrolet Traverse, Buick Enclave és a GMC Acadia típusokba építenek be szériafelszerelésként a 2013-as modellévtől kezdve.