Három Minit ugrott át az angol távolugró

Vágólapra másolva!
J. J. Jegede egy új limitált szériás Mini bemutatóján kápráztatta el a közönséget mutatványával.
Vágólapra másolva!

Szeptember 28-án, Londonban J. J. Jegede brit távolugró bajnok sikeresen átugrott három Mini London 2012 Edition modellt. Az autókat egy speciális gyorsítópálya és érkezőhely között állították egymás mellé, amelyek együtt több mint hat méter távolságot jelentettek az atléta számára.

"Mindig is szerettem volna mókás körülmények között megmutatni képességeimet, ezért nagyon örültem a Mini megkeresésének. Szabadidőmben sokat foglalkozom kezdő, fiatal sportolókkal - nekik azt tanácsolom, ezt ne próbálják ki otthon!" - nyilatkozta Jegede.

A Mini a londoni Potter's Field-en mutatta be a 2012-es londoni olimpiára készült limitált modelljét, a Mini London 2012 Editiont. A speciális kiadású kisautóból összesen 2012 darab készül majd eredeti "Union Jack" mintázattal, az angol lobogó színeiben. Mindegyik modell fehér tetővel és a 2012-es játékok hivatalos logójával lesz megvásárolható. Az autó belterét egy londoni látképet ábrázoló gravírozott tábla díszíti a város olyan épületeinek sziluettjével, mint a Tower Bridge vagy a London Eye. A fejtámlák a külső megjelenéshez hasonlóan megkapták a "Union Jack" mintázatot, és az ülések támlájára is felkerült az olimpia hivatalos logója.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8n0hMNLWFARr5ybi

Nézze meg videón!