Jobb, mint a biztosítás - Volkswagen Passat Variant-teszt

Volkswagen Passat Variant
Vágólapra másolva!
Aki Passatot vesz, arról két dolgot megállapíthatunk. Nem szeret kockáztatni, viszont szeret biztosra menni. Mintha csak biztosítást kötne. Lehet, hogy túl sokat költ, lehet, hogy sosem éri baj, de csak így lehet igazán nyugodt. Vajon a legújabb generációban is vakon bízhat Kovács úr?
Vágólapra másolva!

Nem lehetne azzal vádolni a wolfsburgiakat, hogy egy merész ötletért kockára tették volna a Passat karrierjét. Sőt, a leginkább forradalminak nevezhető hatodik generáció fülét-farkát is behúzták és addig csiszolgatták, hogy végleg eldöntsék a Phateon körüli huzavonát. Magát a nagy levegővel modellfrissített Passatot már egy tesztben és egy összehasonlítóban is darabokra szedtük, ezért az ugyanolyan hajtáslánccal érkezett Variantot szigorúan kombiként értékeltük és kiderítettük, érdemes-e ezt választani egy egyterű, például a Sharan helyett?

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Sokat változott, mégis alapvetően ugyanaz maradt a B7-es Passat Variant
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi az új benne?

Ezt a kérdést a legtöbb Volkswagen egykedvűen szigorú arcát bámulva feltehetnénk, mert látszólag sosem változnak. Olyanok, mint a beskatulyázott színészek, mindig elnököt, csalót vagy zsarut játszanak. Ezzel nincs is semmi baj, ahogy a nézők, úgy a vevők is ezt várják, a befektetők pedig szeretnének nyerni az üzleten, a stúdiók és az autógyárak már csak ilyenek. A Passat Variant a jó öreg céges hurcolkodós vagy a családi utazgatós autó, ez itt a B6-os kódjelű modell B7-esnek álcázva. A biztonság kedvéért egyenarcot kapott és komfortosabb lett. Ha valaki még több különbséget szeretne, telepakolhatja különleges extrákkal, melyeket Nógrádi Attila kollégám mind csokorba gyűjtött már a nemzetközi menetpróbán.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ebből a szögből akár egy ötajtós Golf is lehetne, de a valóságban segítenek a méretek

Hogy néz ki?

Hála Walter de'Silvának ugyanúgy, mint az összes VW. A latin formatervek tudora még azt a kis egyediséget is könyörtelenül leradírozta róla, ami a krómmal borított orr miatt jutott neki 2005-ben. Még gömbölydedebb is volt, mint szokott, ezt gyorsan helyre kellett hozni, és a sportzakó helyett egy vasalt öltönyt kellett húznia. Persze jól áll neki, kicsit szigorúbb és arányosabb is lett, viszont hiába új modell, garantáltan senki sem veszi majd észre, de talán jobb is így. Ami a kombit illeti, jobban sikerült, mint a négyajtós, elegánsabb, mint egy generációval ezelőtt. Nem kell óriási mérőszalaggal szaladgálni a parkolóban, hogy rájöjjünk, nem csak nagynak látszik, de a kombik között is az egyik legnagyobb. Hosszabb, viszont kecsesebb, mint a Sharan.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Variant frissítése jobban sikerült, mint a szedáné

Műszaki tartalom

Bár a hazai kínálatban nyolcféle motor szerepel tucatnyi konfigurációban, a kombi tesztautó is ugyanazt a 140 lóerős 2.0 CR TDI dízelből és hatfokozatú duplakuplungos DSG váltóból álló hajtásláncot kapta, mint a néhány hónappal ezelőtt bemutatott és a négyes összehasonlítóban szereplő négyajtós. Van benne valami, tényleg jó választás, egy telepakolt Variantnál pedig a 140 lóerőnél is fontosabb a 320 Nm nyomaték. Ennek a hajtásláncnak bőven vannak tartalékai ahhoz, hogy dinamikusan autózhassunk, még, ha ez távol is áll egy családi autótól, különösen egy Passattól.

Engem mégis megnyugtat, hogy nem kell leizzadnom egy kereszteződésben, és nem kell belenyugodnom, hogy úgysem előzhetem meg a távolsági buszt, ha tényleg tele van pakolva a csomagtartó. A nagy teljesítmény és a kapcsolgatást átvállaló, jól dolgozó duplakuplungos váltó árát pedig csak a kasszánál kell megfizetni, a Bluemotion csomagos Variant országúton öt liter alatt fogyasztott, de vegyes használatban sem ment 6,8 liter fölé. Rossz hír a kis turbómotoroknak, hogy egy ekkora autónál értelmüket vesztik, a 200 kg-mal nehezebb Sharan 1,4 TSI motorral 9,2 litert evett Vida János kollégámnál, miközben néha türelemjáték volt közlekedni vele.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ahogy a grafitszürke fényezés, úgy az erős, csöndes és takarékos dízel is jó választás

Milyen vezetni?

Odáig fejlesztették a futóművet és addig csiszolgatták a vezethetőséget, hogy végül unalmas lett a kormánynál ülni a Passatban. Hiába próbálkozunk gyors kanyarokkal, kikerülésekkel, gödrös utakkal, félelmetes vasúti átjárókkal mindent megold és kisimít, anélkül, hogy bármit is hozzátennénk mindehhez. Persze lehetne sokkal érdekesebb is, mégis az volt a cél, hogy a Passatba ülve azonnal ellazítson az autó, mindent a komfort alá rendeltek.

Kombiként sincs másként, a Variant is ugyanolyan agilisan viselkedik, pontosan irányítható és stabil, észre sem lehet venni, hogy többlet súlyt cipel a hátán. Bár a Sharan hasonló elvek miatt lett jellegtelen, hiába szigetel el még jobban a világtól, a Passat Variant több szabadságot ad a vezetőnek, egyszerre kevesebb súlyt kell cipelnünk és könnyebben mozgunk, ha csak egyedül autózunk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hideg ésszerűség, minőségi anyagok, becsületes összeszerelés

Milyen benne utazni?

Aki egy árnyalatnyival különlegesebb VW-re vágyott, érdemes volt kipróbálnia a Passat CC változatát. Eddig, mert mostantól majdnem ugyanazt tudja az alapmodell is, csak a szűkös hátsó fejtér nélkül, ami a Variantban ismeretlen probléma a hosszú tető miatt, hiszen sosem kezd el lejteni. Tartósságáról egy hét alatt nem sok bizonyítékot lehet összegyűjteni, de belső anyaghasználata és az egész utastér atmoszférája is azt a minőséget mutatja, amire a cég évtizedek alatt rászoktatta a vásárlóit.

Jókora külső méretei bent nyernek értelmet, hiába nőtt minden konkurense, még mindig van benne elég hely, és ami a Variantnál a legfontosabb, ott a kategória majdnem legnagyobb csomagtartója. 603-ról 1731 literre bővíthető, igényesen kárpitozott raktér, alacsony padlóval, sík falakkal, kis rekeszekkel, rögzítési pontokkal és kallantyús ülésledöntéssel. Hol kapni még ennél is nagyobbat? A Skodánál, Superb Combi néven. A pakolhatóság az egyetlen, mégis talán legfontosabb szempont, ahol a Sharan megveri a huszonöt kilogrammal nagyobb terhelhetőségű Variantot. 809 literről indul és két ülésnek is jut benne hely.

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Sportos apukáknak - Opel
Insignia Sports Tourer-teszt

Lopakodó luxus - Toyota
Avensis Wagon-teszt

Az olcsó A6 Avant - Skoda
Superb Combi-teszt



Megéri az árát?

A márka a Passat Variant esetében sokat számít az árkalkulációnál. A jól csengő név és a hozzá kapcsolódó érték itt válik kézzelfogható összeggé. A tesztautó 9 millió forintba kerül, ennyit kér a Volkswagen egy termékért, amely már megdolgozott a bizalomért, elvileg új, mégis hatéves modell. Kétliteres dízelmotorral és automata váltóval az Opel Insignia egymillióval, a Ford Mondeo félmillióval olcsóbb, a Peugeot 508 300 ezerrel, a Toyota Avensis félmillióval drágább, tehát a Passat magas árával is a középmezőnyhöz tartozik.

Kiforrott konstrukció, amely már csak neve miatt is értéktartóbb legolcsóbb konkurenseinél. Úgy tűnik, ebben a magasságban már kilóra megy az árazás, nem hiszem, hogy a nagyobb presztízs miatt kérnek majdnem egymillióval többet a Sharanért, de hagytak egy kiskaput. Ha lemondunk az emblémáról és ugyanarról a spanyol gyártósorról inkább a Seat Alhambrát választjuk, több mint félmilllióval jobban járunk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az egyik legnagyobb kombi a piacon

Összegzés

Kovács úr aláírhatja a biztosítási papírokat, néhány évig nyugodtan alhat. A megújult Passat Variant sem okoz meglepetést, semmiben sem kiemelkedő, de mindenben jó, még mindig a kategória egyik legjobbja. A kombivásárlók minden fontosabb szempontjának megfelel, de az erős konkurensek között sem nehéz jó ajánlatokra bukkanni. Aki mindenből egy kicsire vágyik, szeretni fogja, de ha szebb, nagyobb, sportosabb vagy olcsóbb kombi az álma, mindegyikre talál jobbat a piacon. Lehet cég vagy nagy család, ahol előfordul, hogy ötnél több ember utazik együtt, biztosan jobb választás egy nagy egyterű. Ahol csak a csomagoknak kell a hely, továbbra is kifizetődőbb a hagyományos építésű, klasszikus kombi.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1968 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 103 kW (140 LE)/4200. Nyomaték: 320 Nm/1750-2500. Sebességváltó: hatfokozatú duplakuplungos automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4771/1820/1516 mm. Tengelytáv: 2712 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1552/1551 mm. Tömeg: 1543 kg. Terhelhetőség: 667 kg. Csomagtartó térfogata: 603/1731 l. Üzemanyagtartály térfogata: 70 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12 mp. Végsebesség: 190 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,8 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 146 g/km.