Elkelt az utolsó Bugatti Veyron

Vágólapra másolva!
Az 1001 lóerős Veyron utolsó példányára is talált vevőt a Bugatti. A 300 milliós szupersportkocsit jövő ősszel szállítják le.
Vágólapra másolva!

Háromszáz darabosra tervezte a Bugatti a több mint 300 millió forintba kerülő Veyron szériáját. Hét év kellett hozzá, hogy az utolsó példányra is befusson a rendelés. A vevőről csak annyit árult el a Bugatti, hogy európai, aki a 300-as sorozatszámú kupét valamikor jövő ősszel veheti át.

Nehezen jutott el az utolsó Veyronig a Bugatti, több különkiadással higították a sorozatot, melyek mind beleszámítottak a 300-ba. A sokáig gyorsasági világcsúcstartó Veyron (az 1200 lóerős Super Sport ismét rekordot döntött) 2,5 másodperc alatt sprintel százra, végsebessége 407 km/óra. Nyolcliteres, W16-os, négyturbós motorja 1001 lóerős, az erőt hétfokozatú duplakuplungos váltó továbbítja a négy hajtott kerékre.

Forrás: Bugatti

Veyronból már csak a nyitott tetős Grand Sportra lehet rendelést leadni, ez a modell 54 millió forinttal kerül többe a kupénál.