Michelisz hátulról indulva is pontokat szerzett Brnóban

Vágólapra másolva!
A nyolcadik és a tizenegyedik helyen ért célba Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság (WTCC) csehországi futamain, a második versenyen viszont csak a 16. helyen rangsorolták egy utólagos áthajtásos büntetés miatt. Mindkét versenyen Chevrolet-győzelem született.
Vágólapra másolva!

Forrás: FIA WTCC
Huff és Müller között presztízscsata folyt az első futamon

Michelisz mindkét futamot az utolsó rajthelyről kezdte, miután autója az előírtnál 12 kilogrammal könnyebb volt a szombati időmérő edzésen.
Tizenegy autót megelőzve, a négy pontot érő nyolcadik helyig jött fel Michelisz Norbert az első futamon. A narancs-fekete BMW-vel az utolsó rajthelyről indulva szinte minden körben javított helyezésén, végül Darryl O'Young sárga Chevolet-je mögött centiméterekkel a nyolcadik lett. A verseny harmadik körében Michelisz megfutotta a Yokohama Drivers' Trophy értékelésének leggyorsabb körét. Hármas Chevrolet-győzelem született, a futamot Robert Huff nyerte Yvan Muller és Alain Menu előtt. Huff az elején nagyot csatázott Müllerrel a vezetésért, egyszer még a fűre is kiszorította. Aztán az első kör hármas kanyarjától vezette a mezőnyt, egészen a célig, de szorosan ott loholt mögötte francia csapattársa.

Forrás: FIA WTCC
Michelisz gyönyörű manőverrel előzte meg Nykjaert az első futamon

Az állórajtos második futamot Michelisz szintén az utolsó helyről kezdte és remek rajtjának köszönhetően az első kör végén már a 13. helyen haladt és a következő körök folyamán előrelépett a legjobb tíz közé is. Az ötödik körben viszont összeütközött Darryl O'Younggal, ami visszavetette a 11. helyre, melyen egy egyelőre ismeretlen műszaki hiba miatt már nem tudott javítani. A versenyt Yvan Müller nyerte a sokáig vezető Tom Coronel és Alain Menu és Rober Huff előtt. Coronelnek minden tudására és tapasztalatára szükség volt az utolsó körökben, hogy a másik két gyári Chevrolet-t maga mögött tartsa. Ötödikként Nykjaer végzett az új fejlesztésű motorral (1,6-os benzines turbó) szerelt Seat Leonnal.

A futam után Micheliszt 30 másodperces időbüntetéssel és egy 10 helyes rajtbüntetéssel sújtották a sportfelügyelők az O'Younggal történt ütközése miatt, utóbbit szerencsére három versenyre felfüggesztették.

Forrás: FIA WTCC
Ezen a hétvégén már a Volvo is megkapta az 1,6-os turbómotort, jól is ment vele

Michelisz Norbert:"Közel voltam ahhoz, hogy megelőzzem Darryl O'Youngot, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, aztán ő már próbált az íven elfordulni, de az én autóm eleje még bent volt egy kicsit. Ha egy kis helyet hagyott volna, szerintem elkerülhető lett volna a baleset, de nyilván nekem is határozottabbnak kellett volna lennem. Összességében a futamon a fő probléma az volt, hogy most nagyon nem éreztem jól magam az autóban. Alulkormányzottságból nagyon hirtelen váltott túlkormányzott állapotba, nagyon nehéz volt kezelni. Kétszer a végéről rajtolva szerettünk volna az első tízben végezni, a második futamon nem hiszem, hogy a kilencedik helynél előrébb tudtam volna végezni."

A Zengő Dension Team versenyzője az összetett pontverseny nyolcadik helyén várja a következő fordulót.