Úgy húz, mint egy troli - kipróbáltuk az elektromos Porschét

eRuf
Vágólapra másolva!
Hangtalan, szagtalan, de egy kicsit az ízét is elvesztette - a Siemens és a Ruf tuningcég közösen fejlesztett elektromos Porschéjét vezettük.
Vágólapra másolva!

Fotó: Mudra László [origo]
A környezetbarát Porsche öt másodperc alatt gyorsul százra, és 220 km/óra a végsebessége
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az elektromos autók ideje egyre közeleg, bár abban eltérnek a vélemények, hogy mikor ér ide. Az otthon is tölthető plug-in hibridek a legesélyesebbek, ezek egyesítik a benzines és az elektromos hajtás előnyeit, de a tisztán elektromos autók is egyre nagyobb teret hódítanak. Kiváló példa a Nissan Leaf, amely tavaly év végén számtalan díj mellett elnyerte a a 2011-es európai "év autója" díjat, és az Origo szerint is ez a kocsi volt a tavalyi év legjobbja.

Fotó: Mudra László [origo]
Megjelenésével igen, hangjával nem tudja felhívni magára a figyelmet

Az Origo az elsők között próbálta ki a Tesla elektromos sportkocsiját, majd alig egy hónappal ezelőtt már a mindennapi használatban tesztelhettük a Mitsubishi teljesen elektromos városi kisautóját. Most egy különleges autót próbáltunk ki, az első elektromos Porschét.

Fotó: Mudra László [origo]
Nem a saját "lábán" jött, a szerény hatótávból és a nagy töltési időből kiindulva egy teherautóban szállítják mindenhová

Az autót az extrém Porsche-tuningjairól ismert Ruf fejlesztette ki, az elektromos hajtás a Siemens technológiája, a cég gyártotta a motort. A német tuningcégnek nem ez az első elektromos próbálkozása, 2008-ban mutattak be egy eRuf koncepcióautót. Az a modell nem volt kiforrott, de így is izgalmas volt. 204 lóerős teljesítményre volt képes, de nagy hátránya volt, hogy az autóban csak az akkumulátorok 550 kilogrammot nyomtak az 1910 kg-ból. Egy feltöltéssel 250-320 km tett meg, amire az új modell már nem képes.

Fotó: Mudra László [origo]
A forgalom teljesen elnyomta az eRuf hangját

A Ruf nemcsak 911-esből akar elektromos változatot gyártani, a Cayenne-ből is készült egy kísérleti verzió. Az aktuális 911-es (997-es) Porschéből kétfajta létezik: az egymotoros és a kétmotoros. Az egymotoros 245 lóerős, a 29 kW-os lítium-ion akkumulátoraival körülbelül 150 km a hatótávolsága. Ezt a modellt próbálhattuk ki. A kétmotoros 340 lóerős, hűtött és fűtött 36,6 kW-os lítium-ion akksikat kapott, így akár 200 km megtételére is képes. Az akkumulátorok hőmérsékletének megőrzésére azért van szükség, mert a lítium-ion akkumulátorok 25 és 35 fok között tudják leadni maximális teljesítményüket, tehát érdemes ebben a hőmérséklet-tartományban üzemeltetni őket.

Fotó: Mudra László [origo]
A 2006-os Cayman műszerfalát kapta meg, pár változtatással

Az eRuf első látásra teljesen úgy néz ki, mint egy normális Porsche, néhány apró változtatással. Az első lökhárító egy kicsit mélyebbre húzódik, a hátsó lökhárító pedig rácsos lett, nincs kipufogóvég. A Porschét jobban ismerőknek azonban feltűnhet, hogy bár az elektromos modell targa tetős, valójában nem a 911 Targára épül. A Cabriolet változatból építették, de az első ülések mögé kapott egy keresztmerevítőt, amihez a tetőt lehet rögzíteni. A hátsó ablak helyén csak műanyag takaróelem van, ez az autó egyéb részeihez képest egyszerű megoldás. Az eRuf utastere precízen kidolgozott, a Cayman-műszerfal egy kicsit szokatlan, a váltókar helyén három gomb van. Ezek segítségével lehet választani az előre- vagy hátramenet között, illetve a harmadikkal üresbe lehet rakni. Ahogy a német instruktor mondta, elég egyszerű a váltó.

Fotó: Mudra László [origo]
Az M0-s autópálya új, de még lezárt aszfaltcsíkján próbálhattuk ki

Szürreális hangtalan Porschével suhanni egy lezárt autópálya-szakaszon. Az ember várná a bokszermotor jellegzetes dörmögését, de semmit nem kap. Két gombnyomás és a gáz óvatos lenyomására elindul a kocsi. A 238 Nm-es maximális nyomaték első hallásra sem tűnt túl soknak, a kocsiban ülve sem vágott hátba a gyorsulásélmény, alig történik valami. A gyári adatok szerint 5 másodperc alatt képes felgyorsulni álló helyzetből 100 km/órára, de ezt a gyakorlatban nem lehetett kihozni belőle. Nincs üvöltő motor, hiányzik a vad rángatás a váltások közben, csak húz, mint egy troli, miközben a hangját elnyomják a környékbeli zajok.

Fotó: Mudra László [origo]
Állítólag ez az egyetlen példány van belőle, de hamarosan még tízet gyártanak

Száz körül szól a gyári mitfahrer, hogy most már ne gyorsuljunk tovább, féltik az autót, meg az akkumulátort. A gyári adat szerint a végsebesség 220 km/óra, bár a kocsi gyorsulása alapján nem tudom, mikorra lenne képes ezt elérni. A 150 kilométeres elvi hatótávot valószínűleg nem 220 km/h-val számolták ki. Csökkentheti a hatótávot a klíma, de erre a nyitott tető miatt nincs szükség. Télen viszont fűteni kell, az meríti az akkumulátorokat.

Fotó: Mudra László [origo]
Kicsit furcsák a műszerek, az akku töltöttségét éppen úgy lehet figyelni, mint a visszatöltést

A nem túl hosszú tesztút alatt túl sok dologról nem lehetett meggyőződni. A hatalmas fékekre valószínűleg semmi szükség, ezzel a kocsival nem igazán lehet versenyezni. Az akkumulátorok miatt körülbelül 300 kilogrammal nehezebb (1750 kg), mint a benzines féltestvére, ezért a kanyarokban sem lehet annyira jó. A fogyasztása használattól függ, a töltés idejére nem tértek ki a teszten. A Mitsubishi i-MiEV 16 kW-os akkumulátorait 16 amperről 6 óra alatt tölti fel, ennél a Porsche töltési ideje feltehetőleg több. Van gyorstöltési lehetőség, amellyel körülbelül egy óra alatt eljuthat a 80 százalékos töltöttségig, de Magyarországon nincs erre alkalmas töltőállomás.

Fotó: Mudra László [origo]
Még nincs ára, de biztosan nagyon drága lesz

Az elektromos Porsche különleges kuriózum, de nem fogja felforgatni az autóipart. Ára egyelőre nincs.