Hivatalos fotókon az 560 lóerős BMW M5

Vágólapra másolva!
Megjelentek az első hivatalos fotók és technikai adatok a BMW M5 következő generációjáról. Premier a Frankfurti Autószalonon, az eladások pedig novemberben kezdődnek.
Vágólapra másolva!

Áprilisban, a Sanghaji Autószalonon mutatkozott be tanulmányként a BMW M5 új generációja, melyről már akkor tudható volt, hogy a sorozatgyártásig szinte semmit nem változik. Csak a pontos technikai adatok voltak kérdésesek, az első hivatalos fotókkal együtt most ezek is megérkeztek.

Kellemesen sportos autó benyomását kelti az M5, de megőrizte elegáns vonásait is. Hátul négy kipufogóvéggel és valódi diffúzorral érkezik, a 20 colos felnikre 265/35-ös első és 295/30-as hátsó gumikat húztak.


Kattintson a képre a galériához!

Eltűnt az 507 lóerős, V10-es szívómotor, a helyére az előzetes tippeknek megfelelően a 4,4 literes, duplaturbós V8-as került. Noha előzetesen 580 lóerős teljesítményről is szó volt, a motort végül 560 lóerősre hangolták, a legnagyobb nyomaték 680 Nm. Ez jelentős előrelépés az előd 520 Nm-es adatához képest.

Az előző M5-nek még 4,7 másodperc kellett a százas sprinthez, az új 4,4 másodperc alatt futja ugyanezt. Alapesetben 250 km/óra a végsebesség, de az opciós M-Drivers csomag megrendelésével 305-ös tempóig lehet gyorsítani. A menetstabilizálót sportosra hangolták, bekapcsolt DSC-vel is dobálhatja az M5 a farát, a rendszer aktívan együttműködik az önzáró M-differenciálmű lamelláival.

Új, hétfokozatú duplakuplungos váltót fejlesztettek ki az M5-höz a Getrag segítségével, start-stop rendszer is kapcsolódik hozzá. Az átlagfogyasztás már-már hihetetlen, az autó állítólag beéri 9,9 liter üzemanyaggal száz kilométerenként.