Egyliteres turbómotort fejlesztett a Ford

Vágólapra másolva!
Eddigi legkisebb motorját fejleszti a Ford. Az egyliteres újdonság közvetlen befecskendezéssel és turbófeltöltővel mutatkozik be.
Vágólapra másolva!

Új motor kifejlesztésén dolgozik a Ford, amelynél eddig kisebbet nem készített az amerikai gyártó. A háromhengeres motor lökettérfogata mindössze egy liter és EcoBoost-technológiával készül, vagyis közvetlen befecskendezéses és turbós lesz az újdonság. A Ford várakozásai szerint akár 1,6-os szívómotorokat meghazudtoló teljesítményre is képes lesz az új erőforrás. Hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, ám az eddgi kiszivárgott hírek szerint 122 lóerős lesz az új motor, legnagyobb nyomatéka pedig 152 Nm.

A Fiestába biztosan bekerül az egység, de felbukkan majd a Ford hamarosan bemutatkozó mini egyterűjében, a B-Maxban is, amelynek szériaváltozatát várhatóan az őszi Frankfurti Autószalonon leplezik le. A Ford bejelentette azt is, hogy - lépést tartva a prémium szegmens gyártóival - kifejleszti a saját nyolcfokozatú automata váltóját.