Még szebb lett a Jaguar kupéja

Vágólapra másolva!
Nemcsak az XF-en, hanem az XK kupén és kabrión is modellfrissítést hajtott végre a Jaguar.
Vágólapra másolva!

New Yorkban, a frissített XF mellett bemutatkozott a megújult Jaguar XK kabrió és kupé is. Az autón kizárólag kozmetikai módosítások történtek, egy-két megoldást a Genfben leleplezett XKR-S sportmodelltől vettek kölcsön a dizájnerek.

Ahogy az XF-en, úgy az XK-n is vékonyabbak lettek a fényszórók, LED-es nappali fényekkel és indexekkel gazdagodtak. Méretesebbre szabták az ovális hűtőrácsot, lecserélték a lökhárítókat, emellett hátul módosították a csomagtartó dekorációját, illetve LED-es lámpákat szereltek fel.

Öt új külső szín, illetve frissen tervezett, 18-20 colos könnyűfém keréktárcsák jelentek meg a kínálatban. Az utastérben csupán néhány anyagot cseréltek ki, a motorpaletta nem változott, és a hatfokozatú ZF automatát sem cseréték le az XF-ben bevezetett nyolcfokozatúra.