Elkészült a négyajtós Kia Rio

Vágólapra másolva!
New Yorkban mutatta be a Kia a Rio négyajtós változatát. Ahogy a ferdehátú, a szedán is sokat fejlődött elődjéhez képest.
Vágólapra másolva!

Már a Genfi Autószalonon bemutatta a Kia az új ferdehátú Riót, a négyajtós kiadás a New York-i közönség előtt debütált. Természetesen osztozik az alapokon a két modell, a B oszlopig felépítésük is ugyanolyan. Innentől máshogy kanyarodnak a vonalak a hátsó részig, amely egészen jól sikerült. Az utastérben nincsenek eltérések.

Elődjénél hosszabb (4366 mm), szélesebb (1720 mm) és alacsonyabb (1455 mm) az új szedán, a forma a sportosság szellemében alakult át. Javítottak a torziós merevségen, a menetkomforton és a vezethetőségen, miközben az autó tömege csökkent.

Amerikában 1,6 literes, 135 lóerős közvetlen befecskendezéses benzinmotorral indul a forgalmazás, hatfokozatú kézi vagy automata váltóval. A Sportage-ből ismert egység Európában is biztosan megjelenik, a ferdehátú és a szedán várhatóan osztozik a motorkínálaton.