Sportos dömper egy kertes ház áráért - BMW X5 40d-teszt

Vágólapra másolva!
A legerősebb háromliteres dízellel az X5-ös még mindig egy sportos szabadidő-autó, de az ára csak a kategórián belül számít vonzónak.  
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az egyik legsportosabb dízel-SUV a piacon
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez?

A BMW legnagyobb és egyben legöregebb szabadidő-autója. A második generáció modellfrissített változata, amely egy-két apróságban tér el az elődtől. Ha a kategóriát nézzük, akkor ez egy olyan autó, amely egyszerre luxusautó és terepjáró, de valójában egyik sem. A BMW ezen belül inkább sportosra hangolta az X5-öst, ahogy az a márkához illik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Alapáron 17,9 millió forint, de akár még tízmilliót rá lehet költeni

Szüksége van rá a világnak?

Erről a kérdésről már több potenciális vásárlóval is hatalmas vitába keveredtem. A szegmens piaci növekedése kétségtelenül azt igazolná, hogy igen. De statisztikák is bizonyítják, hogy a vásárlók nagy százaléka sosem használja ki egy SUV terepjáró-képességeit, vagyis semmi szükségük rá. Túl nagyok, túl nehezek, ez a kategória a zöldmozgalmak egyik potenciális céltáblája, jogosan.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kanyarban a hatalmas tömege miatt kicsit nehézkes

Mi benne az újdonság?

Átesett egy modellfrissítésen: modernizálódott, javult a felszereltsége, és mostantól 40d-nek hívják a legerősebb dízelt. Az ikerturbós háromliteres húsz lóerővel még izmosabb lett, immár 306 lóerőt szabadít az útra, és már ehhez is a bajorok új, nyolcfokozatú automata váltója jár.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Már nagyobb lett a középső kijelző

Hogy néz ki?

Ahogy egy ilyen státusszimbólumnak ki kell néznie, súlyos kisebbsége komplexust vált ki minden kisautósból, akit utolér. Egy nagy tank, annak minden pozitív és negatív jellemzőjével. A modellfrissítéssel szinte minimális mértékben változott, kicsit talán sportosabb, de az igazán vonzó megjelenést meghagyta az X6-osnak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Óvatosan vezetve tíz liter körüli átlagfogyasztással is beéri

Milyen vele menni?

Méretei ellenére egészen jó vezetni, bár a kanyarokban érződik a 2,2 tonnás üres tömege. A nagy motor miatt egy kicsit orrtolós a viselkedése, de nem kell megijedni a kanyaroktól: nagyon magabiztosan áll az úton. Szerencsére a futómű mellett a fék is a nagy tömeghez van igazítva, de a kormányzást már úgy hangolták, hogy ne legyen túl könnyű.

Terepjáróhoz képest feszes a rugózása, és aszfalton nagyon jó a tapadása, de pont ezért terepen még az intelligens összkerékhajtásával együtt is hamar bajba kerülhet. Földutakra jó, de inkább a téli lefagyott, havas talajon jöhet ki a négykerékhajtás előnye. Ha valaki nagyobb utánfutót akar vontatni, akkor kiváló választás, de ehhez sincs szükség 306 lóerőre.

Cikkajánló

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Forrás: BMW

Luxus adókerülő
BMW ActiveHybrid 7-teszt

Magas feszültség -
BMW X6 ActiveHybrid

Száguldó dózerek
BMW X5 és X6 M



A motorban lévő tartalékokat legális keretek között lehetetlen kihasználni, ezért a 30d változat erősebben ajánlott. A nyolcfokozatú automata jelenleg a legjobb a piacon, ha kell, nagyon lágy és fogyasztásbarát (130 km/óránál 1900-at forog a motor), de szükség esetén gyorsan is képes reagálni. Ennek megfelelően a fogyasztása is kellemes, városban 10-12 liter a reális, országúton 9 liter alá is lemegy az étvágya.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Nagyon kényelmesek a komfort első ülések, de 660 ezer forintba kerülnek

Milyen vele élni?

Gyerekkorom jut róla eszembe, amikor a játszótér homokozójában mindenen átgázoltam a műanyag dömperemmel. Az eltaposott matchboxosok rémült arcát véltem felfedezni a forgalom többi résztvevőjén, az X5-ös elől menekülnek a többiek. De a gyerekkor elmúlt, amit hatévesen élveztem, az már nem vonz: nem tetszik az érzés, amit ez az autó kivált.

Más szempontból védhető lenne az X5-ös koncepciója: nagy, tágas, hatalmas csomagtartóval és átlagon felüli kényelemmel. Terepre sosem mennék vele, ezért az összkerékhajtás előnyeit csupán a pár havas téli napon lehet kihasználni. Városba túl nagy, kanyargós hegyi autópályán meg túl magas. Egész évben egy ekkora tankkal járni teljesen fölösleges.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hátul kényelmesen el lehet férni, de egy kicsit kemény az ülés

Jó kocsi?

Nehéz reális szemmel nézni egy X5-ösre, a gyakorlati hasznát nehéz meglátni. Az árát is belekalkulálva sokkal inkább státusszimbólum, mint értelmes választás, de ettől függetlenül egy nagyon jó autó. Egy sportos karakterrel bíró terepjáró lenne, de igazából egyik sem. Egy magasabbra felemelt 5-ös BMW, de nehéz megmondani, hogy miért ne a limuzint válaszuk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
620 literes a csomagtartó, a padló alatt is van tárolórekesz

Megéri?

A X5 40d alapára 17,9 millió forint, ami első látásra is riasztó lehet, de ez csak a kezdet. A tesztautóban még tízmillió értékű feláras extra is volt, vagyis a tesztelt változat már majdnem 28 millió forint, annyi, mint egy Budapest külterületén lévő kertes ház ára. Mégsem mondhatjuk azt, hogy riasztóan drága: a konkurensek is ennyibe kerülnek. A 40d ráadásul annyiban ki is lóg a sorból, hogy igazi vetélytársa nem nagyon van, mivel a többi márka háromliteres dízele nem képes ekkora teljesítményre. Az Audi Q7-esből létezik 340 lóerős 4,2 literes dízel, vagy hatliteres 500 lóerős dízel is, de azok indulóára 24,1, illetve 37,9 millió forint. Aki ebben az ársávban nézelődik, az nem fog csalódni az X5 40d-ben, a többiek számára pedig elérhetetlen lesz.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2993 cm3. Furat/löket: 90/84 mm. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 225 kW (306 LE)/4400. Nyomaték: 600 Nm/1500-2500. Sebességváltó: nyolcfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4857/1933/1776 mm. Tengelytáv: 2933 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1644/1650 mm. Tömeg: 2185 kg. Terhelhetőség: 605 kg. Csomagtartó térfogata: 620 l. Üzemanyagtartály térfogata: 85 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 6,6 mp. Végsebesség: 236 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 11,2 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 198 g/km.