Start-stop rendszert kap a Ferrari 458 Italia

Vágólapra másolva!
Genfben mutatkozik be a Ferrari 458 Italia HELE-csomagos kiadása. 11 százalékkal kisebb az emissziója.
Vágólapra másolva!

Általában nem érdekli a fogyasztás és az emisszió a szupersportkocsik vásárlóit, a Ferrari mindenesetre minden tőle telhetőt megtesz az értékek csökkentése érdekében. Az FF mellett a 458 Italia zöldebb kiadása is bemutatkozik a Genfi Autószalonon, az autóba a maranellóiak HELE (High Emotion, Low Emission) rendszerét szerelik.

A többek között start-stop automatikát, elektonikus légkondicionáló kompresszort, és módosított váltóvezérlést tartalmazó HELE révén 11 százalékkal csökken a 458 Italia szén-dioxid-kibocsátása, kilométerenként 307-ről 275 grammra. Hasonló mértékű a fogyasztáscsökkenés is (13,3-ról 11,8 liter), a rendszer opcióként lesz elérhető a környezettudatosabb vásárlók számára.