Genfben debütál a leggyorsabb Jaguar

Vágólapra másolva!
Az XK kupé sportváltozatának legerősebb kivitele, a 300 km/órás végsebességre képes XKR-S először a Genfi Autószalonon lesz látható.
Vágólapra másolva!

Forrás: Jaguar

Elegáns karakterétől idegen, élénk fényezésénél csupán teljesítményével kelt majd nagyobb feltűnést a Jaguar XKR-S. Az angol túrakupé legerősebb változatának orrába kompresszoros V8-as kerül, 550 lóerős teljesítménye és 680 Nm nyomatéka kiemelkedő vezetési élményt garantál. A gyártó ígérete szerint ez lesz a valaha gyártott legjobban kezelhető és leginkább vezetőközpontú autójuk.

Forrás: Jaguar

Ha valóban így lesz, a csúcsmodellel azok is elégedettek lehetnek, akik nem bérelnek hozzá versenypályát, és a 4,2 másodperces nulláról százra gyorsulást vagy a 300 km/órás végsebességet sem tudják kihasználni. Tervezésekor nem pusztán bivalyerős motort kapott, felfüggesztését is módosították, és aerodinamikai tulajdonságain is változtattak. Ma már egyetlen sportmodell sem készülhet anélkül, hogy figyelembe vennék a környezeti hatásokat, a jövőre piacra kerülő XKR-S kilométerenként 300 g szén-dioxidnál kevesebbet pufog a levegőbe, ami erejéhez képest kevésnek mondható. A "mindössze" 500 lóerős XKR-ről készült hungaroringi menetpróbánk itt olvasható.