Eladja sportautógyártó részlegét a Spyker

Vágólapra másolva!
A Saab-tulajdonos holland Spyker eladja eredeti sportautógyártó részlegét azért, hogy jobban összpontosíthasson a svéd autógyárra.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Az ügyletnek köszönhetően a Spyker 92 millió euróról 25 millió euróra csökkentheti hitelállományát - közölte Victor Müller vezérigazgató. A szám nem tartalmazza a Saab adósságát. A vevő egy brit karosszériaépítő cég, a 250 alkalmazottal rendelkező CPP Global Holding Ltd., amelynek tulajdonosa Vlagyimir Antonov.

Antonov, aki már korábban rendelkezett tulajdonhányaddal a holland autógyártóban, továbbra is megtartaná részesedését a svéd autógyártó vállalatban. A CPP első részletként 15 millió eurót fizethet a Spykernak, aztán hat év alatt további 17 milliót. A CPP már eddig is ellátta karosszérialemekkel a 2000-ben újraindított Spyker-termelést, a C8 Aileron (a lenti képen) gyártását Coventrybe helyezik át.

A Spyker az elmúlt időben szerényebb eredményeket ért el, és elemzők szerint hosszú távú befektetőre van szüksége, ha - korábbi terveinek megfelelőn - a Saabot sikeres és önálló autógyártóvá akarja alakítani.

A vezérigazgató újságíróknak nyilatkozva elmondta: "A Spyker kis hal egy nagy tóban. A társaságnak további tőkére van szüksége, de a részvénykibocsátás nem tűnt jó megoldásnak, ezért úgy döntöttünk,hogy megválunk ettől a részlegtől." Müller, aki jelentős vagyonra tett szert a luxusiparban, és aki jelentős autógyűjteménnyel rendelkezik, korábban "babájának" nevezte a holland autógyártót. Csütörtökön azonban úgy nyilatkozott: "útjára engedi a luxusautó-márkát". A vezérigazgató szerint az újonnan létrejövő anyavállalatot várhatóan májusban nevezik el, és a neve valószínűleg tartalmazni fogja a Saab nevet. Elképzelhető, hogy a társaságot a stockholmi értéktőzsdén jegyzik be - tette hozzá.

Forrás: Spyker

A svéd autógyártóval kapcsolatosan optimistán szólt korábban a Spyker. Az elmúlt évben összesen 31 696 Saabot adtak el az év elején tervezett 45 ezerhez képest. A társaság idén 80 ezres, jövőre 120 ezres eladási számot remél az új modellek, a 9-5, a 9-5 kombi és a 9-4 X miatt. A társaság részvényeivel 3,5 százalékkal drágábban, 5,47 eurós árfolyamon kereskedtek csütörtök kora délután az amszterdami értéktőzsdén.

A Spyker szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt állapodott meg a General Motors amerikai autógyártóval a Saab megvásárlásáról. A veszteséges svéd vállalatért akkor 74 millió dollár készpénzt fizetett a holland társaság, és az amerikai vállalatnak további 326 millió dollár értékben bocsátott ki elsőbbségi részvényeket. A svéd kormány akkor 400 millió eurós hitelgaranciával állt az ügylet mögé.