Behajthatják az üldözött autótolvajokon az összetört kocsik kárát

Vágólapra másolva!
Rendőrök elöl menekülő autótolvajok törték össze a parkoló kocsiját? Hétvégén is pórul járt egy szabályosan álló autó tulajdonosa - utánanéztünk, ki fogja megtéríteni a kárát.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Lakatos Péter
A parkoló öreg Volvo és az ellopott fiatal BMW is súlyosan megsérült

"Hajnali három és négy óra között hívtak a rendőrök, majd faggatóztak, hogy kié a Volvo. Nem mondták eleinte, hogy mi történt, úgy kellett kiszednem belőlük" - emlékszik a péntekről szombatra virradó éjszakára Dudás Zsombor. Mint kiderült, egy, a rendőrök által üldözött lopott BMW csapódott a III. kerületben parkoló autójába, ezért keresték az egyenruhások.

Amikor a további teendőkről érdeklődött, a rendőrök közölték vele, hogy menjen ügyével a Hungária körút 149-be, de hogy mi van ott, kit keressen, mi történik majd, azt nem mondták neki. (Ez a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának a címe - L.Cs.) A tolvajok által összezúzott 1983-as évjáratú Volvo "totálkáros, megy a kukába", közölte az [origo]-val a fiatalember, aki nem tudja, miként kap pénzt a kocsija után.

Behajthatják a tolvajokon

"A károsult kárát mindenképpen megtérítik" - közölte az [origo]-val Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője. Hogy a károkozó lopott autó biztosítója fizet, vagy a Mabisz, az attól függ, volt-e érvényes kötelező felelősségbiztosítás a tolvajok által vezetett járművön.

Amennyiben igen, akkor a Mabisz Gépjármű Kárrendezési Irodája (GKI) tudja megmondani a rendszám alapján, mely cég biztosította a lopott kocsit - az a biztosító fog fizetni. Ha nem volt biztosítva a lopott BMW, akkor a GKI által vezetett úgynevezett kártalanítási számláról fizetnek, "de regresszjogunk van, azaz behajtjuk az okozott kár összegét" - közölte a Mabisz.

"Egyre több ilyen üldözés van"

Tavaly számos esetben torkollott autós üldözésbe, majd törés-zúzásba, esetleg lövöldözésbe a bűnözők elleni rendőri fellépés. Július végén egy rendőrt halálra gázolt az a férfi, akit csak a Keleti pályaudvarnál tudtak megállásra kényszeríteni az egyenruhások. Áprilisban több autót is összetört menekülés közben (köztük egy 1500 kilométert futott, szinte új Ford Focus rendőrkocsit) az a lopott Ford Ranger, amellyel egy másik kocsi eltulajdonítására készültek a tolvajok. Szintén tavasszal történt, hogy egy Halásziban bankautomatát fosztogató bandát üldöztek a rendőrök, akiknek összesen négy kocsijuk lett defektes a kettesével összehegesztett, négy centiméteres szögektől, amelyeket az útra szórtak a menekülők.

Forrás: MTI
A kép egy augusztusi üldözéses eset végeredményét mutatja

Nem sokkal korábban Fejér megyében is negyven percen át üldöztek egy autóst, míg pár nappal azelőtt Győrben szórtak jancsiszöget az öt üldöző kocsi elé abból az Audiból, amely kétszázzal száguldott a városban. Szegeden sokan emlékezhetnek a tavaly márciusi hírre, amikor egy részeg autós okozott üldözéses jeleneteket a városban, abból pedig országos hír lett, amikor egy markolós férfi borította fel az útzárként használt rendőrautót Sárváron. "Egyre több ilyen üldözés van" - mondták akkor az [origo]-nak azok a rendőrök, akik maguk is részt vettek ezekben az üldözésekben.

Négyezer ügy, több száz per

"Nem befolyásolhatja a kártalanítási számláról történő kifizetést, hogy a károkozó milyen anyagi helyzetben van, vagy hogy éppen mondjuk a börtönbüntetését tölti" - ezt már Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője felelte arra a felvetésünkre, hogy itt tolvajok voltak a károkozók, nem pedig a BMW tulajdonosa.

Számos más bonyolult ügy nehezítheti a vétlenül összetört autósok dolgát a káruk behajtásánál. A Mabisz adatai szerint tavaly - a külföldön történt esetekkel együtt - közel négyezer olyan baleset történt, amikor a károkozó járműre nem volt érvényes biztosítás, mert például át sem írták - az akár évekkel korábban vett - kocsit, elmaradt a biztosítási díj befizetése, vagy éppen soha nem is kötöttek rá.

Az is előfordul, hogy a fenti két kárfizetési módszer egyikével sem tudják a felek megnyugtatóan rendezni a számlát, ilyenkor bírósághoz fordulnak. A Mabisz szerint nem is ritkán, "éves szinten százas nagyságrendű az ilyen peres ügyek száma" - állítja a szövetség.