Fizetőparkoló-övezet lett Salgótarján teljes belvárosa

Vágólapra másolva!
Fizetőparkoló-övezetté nyilvánította Salgótarján teljes belvárosát a város önkormányzata, a testület ezzel együtt a városközpontban 50 százalékkal megemelte a parkolás óradíját is és kiterjesztette a díjfizetési zónát. Százmilliós bevételt remélnek az új rendszertől - értesült a Független Hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Gazdasági érdekképviseleti szervezetek a közgyűlés előtt nyílt levélben tiltakoztak az új parkolási rendelet ellen, amely véleményük szerint ellehetetleníthet több salgótarjáni vállalkozást.

Fenyvesi Gábor (Fidesz), Salgótarján alpolgármestere elismerte: hatástanulmányt nem készítettek a parkolási rendszer módosításával kapcsolatosan, csupán gazdasági számítások előzték meg a döntést. Eszerint 145 millió forintot költenek a kibővített parkolási övezet új parkolóóráira, 160 milliót pedig új parkolóhelyek kialakítására. Ezekkel a változtatásokkal évente százmilliós bevétellel számolnak.

A fideszes többségű közgyűlés az új rendelettel a jelenleginek többszörösére növelte a salgótarjáni belváros parkolóövezetét, így több száz lakónak kell majd parkolási bérletet vásárolnia.

Eötvös Mihály, Salgótarján másik alpolgármestere közölte: új parkolási rendeletük szeptember elsejétől lép életbe, s a város lakói kedvezményes áron, 16 ezer forintért válthatnak éves bérletet. Igaz, a város központjának 195 parkolóhelyén ezek a bérletek nem érvényesek.